WTCC: Michelisz kicsúszott, de így is feljött a 8. helyre

Vágólapra másolva!
2015.06.21. 14:28
null
Michelisz bravúrosan teljesített a második futamon – gyengélkedő autóval is pontokat szerzett (Fotó: zengomotorsport.hu)
Michelisz Norbert a 13. helyről indulva a nyolcadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság szlovákiai állomásának második futamán.

Michelisz mindkét futamon a 13. helyről indult, az első verseny pedig nem sikerült jól, hiszen defekt miatt a kavicságyba sodródott, így kiesett, és nem tudta befejezni a futamot.

A Zengő Motorsport pilótája a rossz motorbeállítások miatt az időmérőn is gyengélkedő Hondával a második versenyen hamar két helyet javított, így a 11. helyen állt. A nyolcadik körben azonban Tiago Monteiróval ütközött, így mindketten kicsúsztak, ám ez alkalommal Michelisz tudta folytatni a futamot.

A kiállások miatt ráadásul két helyet javított a magyar. A 10. körben Tom Chilton kicsúszott, Michelisz még egy helyet lépett előre, így a nyolcadik pozícióba került, és mivel Monteiro támadásai ellenére is megtartotta ezt, négy pontot gyűjtött be, aminek ezen a hétvégén mindenképpen örülni kell.

A futamot Sébastien Loeb nyerte meg José María López és Yvan Muller előtt.

TÚRAAUTÓ-VB, SZLOVÁKIA
1. FUTAM

1. Yvan Muller (francia, Citroën)
2. José María López (argentin, Citroën) +1.749
3. Sébastien Loeb (francia, Citroën) +2.868

Michelisz Norbert kiesett

2. FUTAM
1. Sébastien Loeb (francia, Citroën)
2. José María López (argentin, Citroën) +3.188
3. Yvan Muller (francia, Citroën) +7.626

8. Michelisz Norbert (magyar, Honda) +30.442

Az összetettben:1. López 239 pont, 2. Muller 209, 3. Loeb 178, ... 6. Michelisz 86

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Björk nyert; Michelisz 13. a második portugáliai futamon

Egyéb egyéni
2025.07.06. 18:40

TCR World Tour: Ehrlacher rajt-cél győzelmet aratott; Michelisz ötödik az első portugáliai versenyen

Egyéb egyéni
2025.07.06. 13:35

TCR World Tour: Michelisz hatodik a piros zászlókkal tarkított portugáliai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:05

TCR World Tour: Michelisz épphogy lecsúszott a dobogóról a második monzai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.22. 12:18

TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.21. 15:39

TCR World Tour: Michelisz-pole pozíció a monzai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.21. 10:28

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:12

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:17
Ezek is érdekelhetik