WTCC: Micheliszt megbüntették riválisa meglökéséért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.09. 10:34
A túraautó-világbajnokság argentin futamának sportfelügyelő testülete megbüntette Michelisz Norbertet, mert a második vasárnapi futamon meglökte Hondájával a vele csatázó Ma Csing Hua Citroënjét. A hatodik helyen leintett magyar pilótát utólag a hetedik helyre sorolták vissza, így a kínai mögött jegyzik a végeredményben.

Michelisz hősiesen védte pozícióját az idén is kiemelkedőteljesítményű Citroënekkel szemben, de Ma Csing Huát csak úgy tudta maga mögött tartani (vagyis visszautasítani maga mögé), hogy egy kerék kerék elleni csatában meglökte.

A túraautó-versenyeken szokványosnak mondható jelenetsort látva a francia gyár vezetői vizsgálatot kértek a magyar pilóta ellen, és a javukra ítéltek a bírák.

Michelisz így az első futamon elért hatodik helyezése után a másodikon hetedik lett. A privát csapatok pilótái számára kiírt Yokohama-kupában ez nem befolyásolta Michelisz eredményeit, így 18 ponttal vezeti azt a táblázatot.

A második futamon Mehdi Bennanit meglökő Yvan Mullert is megbüntették, a francia a következő vb-futamra – amely április 19-én lesz Marokkóban – öt rajthelyes büntetést visz magával.

TÚRAAUTÓ-VB
Az állás két verseny után:
1. José-María López (argentin, Citroën C-Elysée) 48 pont, 2. Sébastien Loeb (francia, Citroën C-Elysée) 43, 3. Tiago Monteiro (portugál, Honda Civic) 28, ...7. Michelisz (magyar, Honda Civic) 14

 

 

 

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Björk nyert; Michelisz 13. a második portugáliai futamon

Egyéb egyéni
Tegnap, 18:40

TCR World Tour: Ehrlacher rajt-cél győzelmet aratott; Michelisz ötödik az első portugáliai versenyen

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:35

TCR World Tour: Michelisz hatodik a piros zászlókkal tarkított portugáliai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:05

TCR World Tour: Michelisz épphogy lecsúszott a dobogóról a második monzai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.22. 12:18

TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.21. 15:39

TCR World Tour: Michelisz-pole pozíció a monzai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.21. 10:28

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:12

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:17
Ezek is érdekelhetik