WTCC: csak Citroënek előzték meg Micheliszt a makaói időmérőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.14. 11:02
Michelisz Norbert a 4. helyen zárta a WTCC idei utolsó időmérő edzését Makaóban, ahol csak a három Citroën volt jobb a Zengő-istálló magyar pilótájánál.

A péntek reggeli szabadedzést 6. helyen záró Michelisz az időmérő első szakaszából az első helyen jutott tovább, és a másodikban is befért az első ötbe, így biztossá vált, hogy már a versenyek előtt pontot szerez.

Az utolsó, egyéni indításos etapban elsőként hajtott pályára, s bár a Citroën José María López, Sébastien Loeb, Yvan Muller triójával nem tudott mit kezdeni, a mért köre során Chevrolet-je bal hátsó kerekével a falat súroló Tom Coronel nem fejezte be a körét, így Michelisz a negyedik rajthelyet szerezte meg, s e mellé két vb-pontot gyűjtött be.

Ezzel 171 pontja lett, csak hárommal marad el a vb 4. helyén álló Tiago Monteirótól, és néggyel előzi meg Gabriele Tarquinit.

Michelisz magyar idő szerint vasárnap hajnalban az első futamot a 4. rajthelyről kezdi, majd a másodikon a 7. kockából indul. A 2. szakasz eredményei alapján az első futamon Tarquini a 6., Monteiro a 7., míg a másodikon Monteiro a 4., Tarquini az 5. helyről startol. Utóbbi viadalnak két Chevy, a francia Hugo Valente és a brit Tom Chilton vág neki az első sorból.

A versenyeket vasárnap magyar idő szerint hajnali 4 órától élőben közvetíti az Eurosport.

 

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Björk nyert; Michelisz 13. a második portugáliai futamon

Egyéb egyéni
21 órája

TCR World Tour: Ehrlacher rajt-cél győzelmet aratott; Michelisz ötödik az első portugáliai versenyen

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:35

TCR World Tour: Michelisz hatodik a piros zászlókkal tarkított portugáliai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:05

TCR World Tour: Michelisz épphogy lecsúszott a dobogóról a második monzai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.22. 12:18

TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.21. 15:39

TCR World Tour: Michelisz-pole pozíció a monzai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.21. 10:28

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:12

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:17
Ezek is érdekelhetik