WTCC: Michelisz ötödikként zárta a második futamot

Vágólapra másolva!
2014.10.05. 11:16
null
A versenyzők a kínai nagy falat is meglátogatták (Fotó: Zengő Motorsport)
Michelisz Norbert a hatodik hely után ötödik pozícióban végzett a második futamon Kínában, a túraautó-vb hétvégi állomásán.

Az első futamon hatodik helyről rajtoló magyar pilóta rögtön visszaesett egy pozíciót, és utána is lassabbnak tűnt márkatársánál, az élbolyban haladó Gabriele Tarquininél. A negyedik körben egy nagy ütközés történt a mezőny végén, így be kellett küldeni a biztonsági autót. Az újraindulás után ketten is megelőzték Sébastien Loeböt, közte Michelisz, aki így visszajött a hatodik helyre. Az élen a pole-ból induló Tom Chilton kiválóan ment a Chevrolet-val, már az elején meglépett a riválisoktól, és végül meg is nyerte a futamot. Tarquini a hajrához érve kiállt a boxba, de Loeb visszajött Michelisz elé, aki így hatodikként zárt.

A magyar pilóta az első verseny után tapadásbeli problémákra panaszkodott. A második futamban az ötödik pozícióból indulhatott, és rögtön sikerült egy helyet javítania. A 16. körben azonban a lendületben levő José María López feljött Micheliszre, és meg is tudta előzni. Az élen Rob Huff nagyot ment a Ladával, bár a végére magára engedte Tom Coronelt, az első helye nem forgott veszélyben.

TÚRAAUTÓ-VB, KÍNA
ELSŐ FUTAM

1. Tom Chilton (brit, Chevrolet)
2. Yvan Muller (francia, Citroën) +2.493
3. José María López (argentin, Citroën) +5.132
...
6. Michelisz Norbert (magyar, Honda) +17.238

MÁSODIK FUTAM
1. Rob Huff (brit, Lada)
2. Tom Coronel (holland, Chevrolet) +0.766
3. Sébastien Loeb (francia, Citroën) +3.072
...
5. Michelisz Norbert (magyar, Honda) +8.673

Az állás: 1. López 339, 2. Muller 273, 3. Loeb 238, ... 7. Michelisz 118

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01

TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

Egyéb egyéni
2025.05.03. 20:53

TCR World Tour: Ehrlacher-tól utólag elvették a győzelmet; Michelisz 18. az első mexikói futamon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 00:29

TCR World Tour: hullottak a Hyundaiok – Michelisz tizenharmadik a mexikói időmérőn

Egyéb egyéni
2025.05.02. 18:19

TCR World Tour: rajtol az új idény, Michelisz Norbert újra a csúcsra törne a Hyundaijal

Egyéni
2025.05.01. 15:03

TCR WORLD TOUR, 2025 – MENETREND, MEZŐNY

Egyéb egyéni
2025.04.29. 20:35

Michelisz Norbert: Az autó és a cél is változatlan

Egyéb autó-motor
2025.04.23. 10:26

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44
Ezek is érdekelhetik