WTCC: csak Michelisz fért a Citroënek közé a kínai időmérőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.11. 09:20
Egyedül Michelisz Norbert tartotta a lépést a Citroën pilótáival a túraautó-vb sanghaji időmérőjén, a Zengő-csapat magyar hondása Sébastien Loeböt megelőzve a 4. helyen zárta a kvalifikációt, és két vb-pontot szerzett.

A pénteki tesztet a harmadik helyen záró Michelisz szombaton az első szabadedzésen a 8., a másodikon a hatodik lett.

A délutáni – magyar idő szerint reggeli – időmérőn az első szakaszból a hetedik, a másodikból az ötödik helyen jutott tovább Michelisz, utóbbi eredményével nem csak bejutott a harmadik etapba, a második vasárnapi verseny 6. rajthelyét is megszerezte.

A harmadik szakaszban, amelyben egyenként hajtottak a pályára a pilóták, a hétvégén saját legjobbját megfutva megelőzte Sébastien Loeböt, és negyedik lett a José María López, Ma Csing Hua, Yvan Muller trió mögött. Ezért két pontot kapott, amellyel maga mögé utasította Tom Coronelt a vb-pontversenyben, és már a hatodik.

A második versenyt Mehdi Bennani kezdi az élről a Hondával, Hugo Valente és Tom Chilton (mindkettő Chevrolet), illetve a két gyári hondás, Gabriele Tarquini és Tiago Monteiro indul még Michelisz elől.

Az első verseny vasárnap 9-kor, a második 10.10-kor rajtol, az Eurosport a versenyeket élőben adja.

A VB ÁLLÁSA A 24 FUTAMOS VB 18. VERSENYE (ÉS A SZOMBATI IDŐMÉRŐ) UTÁN
1. José María López (argentin, Citroën) 344 pont, 2. Yvan Muller (francia, Citroën) 276, 3. Sébastien Loeb (francia, Citroën) 239, 4. Tiago Monteiro (portugál, Honda) 146, 5. Gabriele Tarquini (olasz, Honda) 126, 6. Michelisz Norbert (magyar, Honda) 120, 7. Tom Coronel (holland, Chevrolet) 118

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01

TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

Egyéb egyéni
2025.05.03. 20:53

TCR World Tour: Ehrlacher-tól utólag elvették a győzelmet; Michelisz 18. az első mexikói futamon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 00:29

TCR World Tour: hullottak a Hyundaiok – Michelisz tizenharmadik a mexikói időmérőn

Egyéb egyéni
2025.05.02. 18:19

TCR World Tour: rajtol az új idény, Michelisz Norbert újra a csúcsra törne a Hyundaijal

Egyéni
2025.05.01. 15:03

TCR WORLD TOUR, 2025 – MENETREND, MEZŐNY

Egyéb egyéni
2025.04.29. 20:35

Michelisz Norbert: Az autó és a cél is változatlan

Egyéb autó-motor
2025.04.23. 10:26

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44
Ezek is érdekelhetik