WTCC: A pontszerzés a realitás Argentínában - Michelisz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.30. 16:58
A 2014-es túraautó-világbajnoki sorozat (WTCC) öthetes szünetet követően Dél-Amerikában, Argentínában folytatódik. Ez az állomás a korábbi sikeres, ám tavaly törölt brazil (curitibai) futam helyét vette át a versenynaptárban. Michelisz Norbert szerint a pontszerzés a realitás a hétvégén. 

A Termas de Rip Hondó-i versenypálya 2008-ban épült és két évvel ezelőtt végeztek rajta komolyabb átépítést, hogy megfeleljen a nemzetközi szabályoknak. Idén pedig további felújítást hajtottak végre, ami nem csak a paddockot érintette, hanem a bukótereket és a kommunikációs központot is.

A 4806 méter hosszú aszfaltcsík vonalvezetése nem ismeretlen Michelisz Norbert számára, hiszen tavaly először a hetedik, majd az ötödik helyen ért célba. Idén annyi a változás, hogy növelték a versenytávot, így kétszer 13 kört tesznek meg a pilóták a vasárnapi futamon.

A kompenzációs súlyokat tekintve ezen a hétvégén is a Lada autói lesznek a legkönnyebbek, a Hondáknak +20 kg-ot, a Chevrolet versenyzőinek +40 kg-ot, míg az éllovas Citroëneknek +60 kg-ot kell majd vinniük a hétvége során.

„Az argentin forduló előtti öthetes szünetben volt időnk rendszerezni az első hét versenyhétvége információit. A tavalyi biztató dél-amerikai viadalok után idén is az a fő célom, hogy a gyári Hondák közelében legyek. A pálya vonalvezetése nagyon élvezetes, több ponton is lehet előzni, ami sajnos a mi dobogós esélyeinket csökkentheti, ugyanis ez egyben azt is jelentheti, hogy a Citroën versenyzői az erőfölényüket mindkét futamon jó helyezésekre válthatják majd. A reális célkitűzés most valószínűleg a pontszerzés, ugyanakkor kis szerencsével, remélem, elcsíphetünk egy dobogó közeli helyezést" – mondta Michelisz.

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (magyar idő szerint)
Augusztus 1., péntek:
17.00–17.30 teszt
Augusztus 2., szombat
13.45–14.15 szabadedzés 1.
16.00–16.30 szabadedzés 2.
20.00–21.00 időmérő (Tv: Eurosport)
Augusztus 3., vasárnap
19.00–20.00 futam 1. (13 kör) (Tv: Eurosport)
2100–22.00 futam 2. (13 kör) (Tv: Eurosport)

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Björk nyert; Michelisz 13. a második portugáliai futamon

Egyéb egyéni
16 órája

TCR World Tour: Ehrlacher rajt-cél győzelmet aratott; Michelisz ötödik az első portugáliai versenyen

Egyéb egyéni
21 órája

TCR World Tour: Michelisz hatodik a piros zászlókkal tarkított portugáliai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:05

TCR World Tour: Michelisz épphogy lecsúszott a dobogóról a második monzai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.22. 12:18

TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.21. 15:39

TCR World Tour: Michelisz-pole pozíció a monzai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.21. 10:28

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:12

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:17
Ezek is érdekelhetik