Veszprém-rali: Botka Dávidé az első „menet”

2014.07.12. 20:38
null
Botka Dávidnak nem kellett életveszélyes tempót diktálnia a jó eredményhez (Fotó: <a href="http://www.duen.hu/" target="_blank">duen.hu</a>)
Két gyorsasági szakasz után Botka Dávid vezet a 21. Veszprém-ralin.


A tócsa hatalmas volt – és mindjárt a rajt után. Már-már tónak tűnt. Volt, aki megtisztelte és kikerülte, volt, aki padlógázon áthajtott rajta – előbbi kímélő üzemmód, utóbbi rizikósabb, de gyorsabb. De persze, nem azon a tócsán múlt, hogy ki miként zárta a Veszprém-rali első napját – a legfőbb előny ezen a napon talán az volt, ha valakinek nem kellett „takarítani”, vagyis nem rajtolt az élen.

Két gyorsasági szakasz után Botka Dávid vezet a versenyben – pedig a pilóta már nem hitt abban, hogy lehet fejleszteni az autóján, az utóbbi két futamon azonban kiforrott a technika, s végre tud első időket autózni.

„Az első tócsa hatalmas volt, de akkora tempóval érkeztünk, hogy gond nélkül átmentünk rajta.
Két nagyon jó szakaszt teljesítettünk, s végre nem kellett életveszélyes tempót diktálni a jó eredményhez” – mondta Botka, akitől a gyorsasági eredmények alapján mindössze hat tizeddel lenne lemaradva Ollé Sándor, aki szintén rendkívül „sportos” tempót diktált (egy szakaszgyőzelem, egy második hely), ám az első időellenőrzőről késett két percet (szerinte nem, de a felügyelő testület lapzártánk után döntött), úgyhogy kapott húsz másodperc büntetést.

Így nem ő áll a második helyen, hanem a murván mindig briliáns Krózser Menyhért, őt pedig Herczig Norbert követi. Az első hét helyezett egyébként lőtávolon belül van, úgyhogy nagy csata várható a vasárnapi hét szakaszon.

21. VESZPRÉM-RALI, AZ OB 3. FUTAMA
Abszolút sorrend 2 gyorsasági szakasz után: 1. Botka Dávid, Mihalik Péter (Botka Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 23:10.8, 2. Krózser, Papp (MHH Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 8.0 másodperc hátrány, 3. Herczig, Bacigal (Skoda Rally Team Hungária, Skoda Fabia S2000) 10.0 mp h.

Legfrissebb hírek

Japán-rali: Evans győzött, ezzel növelte előnyét az összetettben

Egyéb autó-motor
2026.05.31. 11:40

Ralikrossz Eb: csaknem 70 fős mezőny a hétvégi magyar futamon Nyirádon

Egyéb autó-motor
2026.05.26. 13:41

Ogier győzött a Kanári-szigetek-ralin

Egyéb autó-motor
2026.04.26. 16:44

Rali ob: a kétszeres abszolút bajnok Vincze Ferenc nyerte meg az idény második futamát

Egyéb autó-motor
2026.04.25. 18:49

Veszprém-rali: Bodolaiék nyerték az idénynyitó országos bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
2026.03.29. 18:43

Rali: a harminckettedik Veszprém-ralival indul az országos bajnokság a hétvégén

Egyéb autó-motor
2026.03.25. 13:09

Szafari rali: japán siker Kenyában, Kacuta először nyert

Rali
2026.03.15. 16:39

Svéd-rali: Evans győzött, éllre állt az összetettben

Egyéb autó-motor
2026.02.15. 17:18
Ezek is érdekelhetik