Kamion Eb: Kiss Norbert harmadszor is dobogós

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.07. 14:44
A harmadik helyen ért célba Kiss Norbert, az Oxxo Energy Truckrace Team pilótája a kamion Európa-bajnokság ausztriai versenyhétvégéjének vasárnapi első futamán.

A szombathelyi versenyző – aki szombaton az első futamban szintén harmadik, a másodikban pedig második volt – a délelőtti időmérőn a második rajtkockát szerezte meg, ám az első kanyarban egyik nagy riválisa, a közvetlenül mögötte startoló Antonio Albacete meg tudta előzni. Kiss ezután rátapadt spanyol ellenfelére, s vele együtt hamar utolérte az élen köröző német Markus Oestreichot. A hármas vonat a célig ebben a sorrendben követte egymást, előzni egyik pilótának sem sikerült, így a 20 körös viadalt Oestreich nyerte csapattársa, Albacete, valamint Kiss előtt.

A magyar csapat másik pilótája, a 17 esztendős Major Benedek a kilencedik pozícióból rajtolva tizedikként ért célba, ezzel egy Eb-pontot szerzett.

A kamion Eb ausztriai hétvégéjéből – amely a magyar istálló „hazai¨ versenye – még a vasárnapi második futam van hátra a korábbi Formula–1-es pályán, a spielbergi A1 Ringen.

A kontinensbajnokság a kategória legmagasabban jegyzett sorozata, a kamionosoknak ugyanis nem rendez világbajnokságot a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA).

 

Legfrissebb hírek

Ünnepelt az NVESZ: a nem olimpiai sportágak kiválóságait köszöntötték

Egyéb egyéni
2026.01.30. 22:58

Videó: versenyzők vették birtokba a hófödte Hungaroringet

Egyéb autó-motor
2026.01.16. 12:52

Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és nyolcadik hellyel zárta az idényt Kiss Norbert

Egyéb autó-motor
2025.10.05. 18:01

Gyorsasági kamion Eb: Kiss futamot nyert, Európa-bajnok a Révész Racing

Egyéb autó-motor
2025.10.05. 09:05

Kiss Norbert: büszke vagyok rá, hogy honnan indultam és mit értem el

Egyéb autó-motor
2025.09.23. 14:41

Kiss Norbert címvédéssel lett rekorder a kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
2025.09.21. 15:10

Kiss a hetedik kamionos Eb-cím kapujában

Egyéb egyéni
2025.09.20. 19:54

Kiss Norbert: két dobogós helyezés!

Egyéb autó-motor
2025.09.14. 20:16
Ezek is érdekelhetik