Autósport: Kobajasi Fisichella csapattársa lesz a Ferrarinál

2013.03.12. 12:42
Kobajasi Kamui tavaly Saubert vezetett a Formula–1-ben, idén pedig egy Ferrari volánjánál ül majd – igaz, már nem a száguldó cirkuszban.

Kobajasinak a Saubertől mennie kellett, ám nem maradt állás (azaz ülés) nélkül a 2013-as idényben sem, ugyanis szerződést kötött a Ferrari sportautó-világbajnokságon szereplő GTE Pro osztályú csapatával.

A 26 éves japán – aki februárban már tesztelt a Ferrarinál – két korábbi F1-es olasz pilóta, Gianmaria Bruni és Giancarolo Fisichella csapattársaként folytatja az olasz istállónál, amelynél a finn Toni Vilander is szerepel, aki vélhetően a váltótársa lesz.

A 26 éves japán – aki februárban már tesztelt a Ferrarinál – két korábbi F1-es olasz pilóta, Gianmaria Bruni és Giancarolo Fisichella csapattársaként folytatja az olasz istállónál, amelynél a finn Toni Vilander is szerepel, aki vélhetően a váltótársa lesz.

Kobajasi így 2013-ban is egy kategóriában versenyez Bruno Sennával, aki szintén a GTEPro kategóriában versenyez, de Aston Martinnal.

Legfrissebb hírek

Új motor, fejlesztések és tisztelgés Schumacher előtt – a Ferrari több fronton készül a monzai összecsapásra

F1
9 órája

Az FIA megosztotta az ADUO-eredményeket: a Red Bull kivételével mindenki fejleszthet – hivatalos

F1
2026.08.26. 18:16

„Azért vagyok itt, hogy nyerjek” – Hamilton frusztráltan nyilatkozott a zandvoorti futam után

F1
2026.08.24. 14:08

Hamilton újjáépítette az önbizalmát a zandvoorti időmérőn, optimista a verseny előtt

F1
2026.08.22. 21:07

Kiéleződhet a harc a Holland Nagydíjon – új fejezet kezdődik a bajnokságban?

F1
2026.08.20. 15:22

„Nincs trükközés, nincs titkolózás” – a Mercedesnél nyílt a harc Russell és Antonelli között

F1
2026.08.18. 13:03

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
2026.07.26. 19:25

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
2026.07.26. 10:20