WTCC: Michelisz előre aláírná az abszolút harmadik helyet

2013.02.19. 13:58
Michelisz Norbert autóversenyző az abszolút világbajnoki cím lehetőségét látja új Hondájában, és a váltás után idén a túraautó vb-sorozatban előre aláírná az összetettbeli 3. helyezést. A Hungaroringen nyerni akar 2013-ban is, míg a WTCC-széria komoly esélyesévé szerinte 2014-2015-ben válhat. A pilóta a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: az idei első két-három futam még nem róla fog szólni, mert szoknia kell a gyári kocsiját.

„Tavaly is voltak WTCC-futamgyőzelmeim, s már 2010-ben kimondtam: a futamelsőség elérése után egy pilótának már csak az összetett diadal lehet az igazi célja. Erre idén reálisan még kevés esélyem lesz, de 2014-ben, 2015-ben már harcban szeretnék lenni az abszolút világbajnoki címért. Erre a szezonra minden további nélkül aláírnám most az összetett harmadik helyet, vagyis a dobogót. A Hungaroringen viszont nyerni kell, s néhány más versenyhétvégén is mércévé kell válni 2013-ban" – mondta Michelisz Norbert.

„Tavaly privát világbajnok lettem, az idei vb-sorozatban szeretnénk felülmúlni a 2012-es eredményeket. Az első két-három versenyhétvége még nem az én futamgyőzelmeimről és dobogós helyezéseimről fog szólni, de ennél több időt nem adhatok magamnak a belerázódásra" – fűzte hozzá a pilóta.

„Majdnem kompromisszumoktól mentes szintugrás ez az új kocsimmal: kezdettől akartak engem, egy szinten kezelnek a gyári pilótáikkal. Először össze kell barátkoznom az autóval, amelyet március közepén kapok meg, hogy ne rajtam múljon, amint a Honda versenyképessége bebizonyosodik" – jelezte a versenyző.

„A Hondát első látásra megszerettem, formára nagyon szép, különleges élmény volt látnom, ahogy építik az olaszországi gyári műhelyben. A BMW-t is nagyon kedveltem, benne voltak a saját vezetési ötleteim. Technikai paraméterekben nincsenek nagy különbségek a két autó közt, viszont az előző kocsival közelítettem a fejlődési út vége felé, ezért kellett új perspektívákat keresni, ami megvan a Hondában: amikor egy gyár odaáll egy komoly terv mögé, már csak idő kérdése, mikor lesz versenyképes a technika. A Hondával nőnek az esélyeim, hosszú távú eredményességhez már gyártói támogatás kell. Ez indokolta a váltást: számukra a túraautó-vb az elsődleges terep" – indokolta a márkaváltást a Zengő Team pilótája.

„A gyári csapat gőzerővel dolgozik a fejlesztésen, teszteléseken. Nem tudom, számomra mennyire lesz nehéz átállni az elsőkerék-meghajtásra: lehet, hogy nekem kell majd több idő, nem a technikának. A márkaváltás befolyásolja a felkészülésemet: másfajta vezetéstechnika, ami amúgy az összfeladat tíz-tizenöt százaléka csupán. Papíron elvileg könnyű megszoknom, hisz a WTCC-sorozatban négy év alatt már a harmadik gyártóval megyek majd" – véli Michelisz.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz remek versenyzéssel aratott győzelmet Portugáliában

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 19:09

TCR World Tour: Michelisz ötödik az első portugáliai vesenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 14:15

TCR World Tour: Michelisz kilencedik a portugáliai időmérőn

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 18:02

TCR World Tour: Michelisz hetedikként zárt a második franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.05. 18:38

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.05. 13:31

TCR World Tour: Michelisz harmadik a franciaországi időmérőn

Egyéb autó-motor
2026.07.04. 16:29

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett a harmadik spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.06.14. 19:36

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.06.14. 12:39