Bamako-rali: a külügyi tárca a verseny elhalasztására szólít

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.23. 14:11
A Külügyminisztérium rendkívül veszélyesnek tartja az idei Budapest–Bamako rali megrendezését, ezért javasolja annak lemondását vagy elhalasztását.

A tárca közleményében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez, az olvasható, hogy tekintettel a közelmúltban Észak-Maliban indított terrorellenes katonai műveletekre, az algériai túszejtő akcióra és „általában a térség biztonsági helyzetének növekvő instabilitására”, a Külügyminisztérium „nyomatékosan felszólítja a szervezőket”, hogy vizsgálják felül az idei rali megrendezhetőségét, a résztvevőket pedig arra kérik, hogy fontolják meg az indulásukat.

Kiemelték, a rali útvonalába eső térségben folyó katonai műveletek, az ott végrehajtott terrorista akciók új, a korábbiaknál lényegesen nagyobb veszélyhelyzetet idéztek elő, ami elsősorban a régióban tartózkodó külföldi állampolgároknak jelent fenyegetést. A legutóbbi algériai túszejtő akció is megmutatta, hogy a terroristák célja nemcsak az áldozatok foglyul ejtése, hanem „az elrettentés és figyelemfelkeltés érdekében az emberi életek kioltása is” – közölték. Hozzátették, „a rendkívül mozgékony” terrorista csoportoknak különösen vonzó célpontot jelenthetnek a nagy létszámú, rangos nemzetközi verseny résztvevői.

A tárca arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországnak – Marokkót leszámítva – egyetlen északnyugat-afrikai országban sincs diplomáciai vagy konzuli képviselete, ezért az állampolgárok konzuli védelme nagy nehézségekbe ütközik.

A Külügyminisztérium már 2010-ben is arra kérte a verseny szervezőit, hogy töröljék a rali Marokkón túl eső szakaszát, mert reális veszélynek tartották, hogy a résztvevőket terrorista támadás érheti, és a szervezők törölték is a mali és mauritániai szakaszokat.

Franciaország 12 napja indított katonai intervenciót Maliban a nyugat-afrikai ország északi részét ellenőrzésük alá vonó iszlamisták megfékezésére.

Iszlamista fegyveresek január 16-án több száz túszt, köztük több tucat külföldit ejtettek foglyul Algériában egy gázkitermelő telepen annak megtorlásaként, hogy Algéria engedélyezte légtere használatát Franciaországnak a Maliban indított katonai intervencióhoz. Az Algírtól 1300 kilométerre, az ain-amenászi gázmezőn történt tragédiának 67 halottja volt: 37 külföldi és egy helyi alkalmazott vesztette életét, továbbá lelőttek 29 iszlamista fegyverest.

A viadal honlapján korábban jelezték: a feszült mali helyzet és a politikai válság miatt az idén Bissau-Guinea fővárosában ér véget a futam. A tervek szerint az idei Budapest–Bamako rali pénteken a Budapesti Kongresszusi Központ elől indul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik