Autósport: Gyulay Zsolt továbbra is maradna a szövetség élén

MTI MTIMTI MTI
2013.01.16. 19:41
Továbbra is elvállalná a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetését elnökként Gyulay Zsolt. Szándékát a szervezet vasárnapi tisztújító közgyűlése előtt közleményben jelezte.

A sportvezető az MTI-hez szerdán eljuttatott programnyilatkozatában úgy fogalmazott, a Hungaroring Sport Zrt. vezetése mellett a közelmúltban újabb fontos állami feladattal bízták meg – októberben a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. élére nevezték ki –, ezért határozott célja volt, hogy a közgyűlésen benyújtsa lemondását.

„Rengetegen kerestek meg az autósport különböző szakágaitól az elmúlt hetekben, hogy maradjak a szövetség, és egyben a sportág élén, mert a személyemben látják a belső egység megteremtésének, a teljes megbékélésnek a zálogát” – írta Gyulay Zsolt, hozzátéve, hogy emiatt úgy döntött, ha a tagság bizalma töretlen, akkor vállalja a megbízatást. Ugyanakkor ahogyan korábban is nyilatkozott, a jelenlegi állami feladatai miatt általa hitelesnek tartott szakembereket kért fel arra, hogy segítsék a munkáját.

„Megállapodtam Móczár Péterrel, hogy vállalja el mellettem a májusban elhunyt Frank Tamás által a haláláig betöltött általános alelnöki posztot, valamint Szamos Miklóssal, az MNASZ sportszakmai alelnökével, hogy folytassa eddigi munkáját” – írta a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Jelezte, új elnökségi tagjelöltként felkérte Láng Zsolt országgyűlési képviselőt, Budapest II. kerületének polgármesterét, aki a kormányzati ügyekben lehet segítségére, illetve Botka Endrét, aki többek között a rali szakág problémáinak megoldásában tud közreműködni.

Gyulay Zsolt hozzátette, bízik abban, hogy az idén aláírhatják a Formula–1-es Magyar Nagydíj megrendezéséről szóló szerződést, amellyel 2021-ig biztosított lesz a futam jövője, továbbá, hogy a tavaly mélypontra került rali szakág „feltámad”, illetve a túraautó-világbajnokság mogyoródi versenyhétvégéjét ugyanolyan sikerrel tudják majd megrendezni, mint az előző évben.

Legfrissebb hírek

Autósport: díjat alapított Dávid Sándor emlékére az MNASZ

Egyéb autó-motor
2026.07.22. 12:40

Pénteken kiderül, milyen nevet kapnak a Hungaroring kanyarjai

F1
2026.07.21. 15:58

Gyulay Zsolt: Szeretnénk több versenyt rendezni, a MotoGP-t illetően is kompromisszumkészek vagyunk

Egyéb autó-motor
2026.07.08. 16:22

„Bárki is győz a Magyar Nagydíjon, a végén a legmagasabbra a Herendi-trófeát emelik”

F1
2026.07.08. 14:08

Rali ob: elmarad a miskolci verseny

Egyéb autó-motor
2026.07.02. 16:27

Nem delegál MOB-tagot a Sportjus Magyar Sportjogász Társaság

Egyéb egyéni
2026.06.20. 16:46

A MOB alapszabály-módosítást kezdeményez a Szilágyi Zoltán-ügy kapcsán

Egyéb egyéni
2026.06.19. 15:57

Gyulay Zsolt: Cél az F1 és a MotoGP közös mogyoródi jövője

F1
2026.06.15. 12:44