Dakar-rali: egyre „többre tartják” a Szalay, Bunkoczi duót

Vágólapra másolva!
2012.11.21. 15:18
A Szalay Balázs-Bunkoczi László-kettős a 327-es rajtszámmal vág neki a 2013-as Dakar-ralinak – adta hírül a dakar.hu. Az Opel Mokkával versenyző magyar duó így a 28. pozícióból rajtolhat, ugyanis az első autó (a címvédő Stéphane Peterhanselé) a 300-as rajtszámot kapja. A verseny szervezői még nem hozták nyilvánosságra a komplett rajtlistát.

„Legutóbb a 334-es rajtszám volt a miénk, most héttel többre tartanak minket. Előnyt jelent egyébként, hogy a mezőny elejében rajtolunk, mert elöl a gyors pilóták mennek, így talán kevesebbet kell porban autózni. De bevallom, azt is remélem, hogy az első néhány szakasz után sokkal, sokkal előrébb rajtolunk majd” – mondta Szalay Balázs, és hozzátette: a csapat többi tagjának rajtszámáról egyelőre nincs hír.Szalay Balázs, és hozzátette: a csapat többi tagjának rajtszámáról egyelőre nincs hír.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik