E-sport: a FIFA szakított az EA Sportsszal

B. D. K.B. D. K.
2021.10.19. 20:49
null
Ennyi volna? (Fotó: EA Sports)
Mint arról beszámoltunk, az EA Sports átnevezheti a FIFA-videojátékot, mivel a FIFA emelné a díjakat és szabályozná is az EA-t. Most a FIFA közleményében azt írta, újraértékelik megközelítésüket az e-sport és a játékipar felé.

 

Mint ismert, négyévente nagyjából egymilliárd dollárt akar a FIFA, ráadásul limitálni is szeretné az EA bevételszerzését, amit a játékból keres. Ez persze nem tetszett az EA-nek.

„A jövőben fontolóra vesszük az EA Sports-futballjátékok átnevezésének lehetőségét. Jobban megvizsgáljuk a FIFA-val kötött névhasználati jogunkat, ami az összes többi megegyezésünktől különbözik” – állt az EA Sports két héttel ezelőtti közleményében. Az EA egyébként már levédette az „EA Sports FC” nevet, mivel a FIFA emelné a díjat, amit az EA a név használatáért fizet.

A FIFA most arról számolt be, hogy új irányt vettek: nemcsak az EA Sports berkein belül lesz elérhető a nevük, hanem azon kívül is, hogy a labdarúgás rajongóinak több élményt nyújthassanak – persze ennek hátterében egyértelműen a pénz áll.

„A videojáték és az e-sport a világ leggyorsabban növekvő média megjelenései a Földön, ezért nagyon fontos a FIFA-nak és érdekeltjeinek, hogy maximálisan kihasználják a benne rejlő lehetőségeket a futball és videojáték szerelmeseinek érdekében.”

A becslések szerint az EA két milliárd dollárt köszönhet évente a játéknak – olvasható a frontofficesports.comon.

„A FIFA optimista és izgatott a sportág virtuális jövője miatt és számunkra nyilvánvaló, ezt úgy lehet megvalósítani, hogy a jogok nem csak egy partner birtokában vannak. A tech- és a mobilvállalatok már most is aktívan versenyeznek a FIFA-val való kapcsolatért, a platformjainkért és a globális versenysorozatainkért.”

Az EA még nem reagált a közleményre.

Legfrissebb hírek

A FIFA mérlegeli, mit tegyen, ha Irán visszalép a nyári labdarúgó-világbajnokságtól

Foci vb 2026
2026.03.12. 11:00

Infantino szerint Trump biztosította a FIFA-t Irán vb-részvételéről

Foci vb 2026
2026.03.11. 09:52

Infantino szerint a kiállítás lehet a válasz a szájukat eltakaró futballisták rasszizmusára

Minden más foci
2026.03.02. 13:33

Gyorsított cserék, bedobások, kirúgások – időhúzás elleni intézkedésekről döntött az IFAB

Minden más foci
2026.02.28. 20:26

Vb 2026: a FIFA bizalma az erőszakhullám ellenére sem rendült meg Mexikóban

Foci vb 2026
2026.02.27. 11:15

„Szenvedéllyel szereti ezt a játékot” – Gianni Infantino tíz éve irányítja a FIFA-t

Minden más foci
2026.02.26. 08:48

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
2026.02.05. 15:14

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33
Ezek is érdekelhetik