Nem jött elő a sérülése, Európa-csúccsal nyert a világkupán

– „Ez van, sajnos abból főzök, amim van, ameddig nem épülök fel teljesen, addig hiába teszek meg mindent, nem tudok jobb lenni” – ezt mondta a Csupasportnak áprilisban egy szlovákiai huszonnégy órás versenyen elért harmadik hely után. Most nagyszerű győzelmet aratott a hetvenkét órás világkupán, ezek szerint teljesen rendbe jött a farizom sérülése?
– Egy kicsit még visszakanyarodnék az esztergomi backyardhoz – mondta a Csupasportnak Kelemen Anett. – Ott az volt a célom, hogy olyan szintet futok, amellyel bekerülök a magyar válogatottba, s habár nem volt semmi problémám, huszonnyolc óra után kiszálltam. Hogy miért? Tavaly októberben a sérülés miatt végig szenvedtem a francia Albiban a huszonnégy órás világbajnokságot, most nem akartam plusz terhet rakni magamra, így úgy döntöttem, hogy kihagyom a backyard vb-t. Pontosabban nem futóként, hanem segítőként leszek ott. Amikor meghoztam ezt a döntést, nagy teher esett le a vállamról. Mivel huszonnyolc óra után nem fájt a farizmom, elgondolkodtam, hogy a hetvenkét órásból akár lehet még valami… Az edzések remekül mentek, így elkezdtem bizakodni, neveztem, s úgy mentem a versenyre, hogy lesz ami lesz. Megnéztem a DUV-on az eredményeket, melyek alapján a világranglistán a W35-ös kategóriában a harmadik helyet reálisnak tarottam. Akkor láttam, 403.700 kilométer volt a rekord a W35-ös kategóriában, így a 404-et céloztam meg. Ez elég menőnek hangzott, s úgy voltam vele, ha nem jön közbe a sérülés, akkor képes vagyok rá. Szerencsére nem jött elő, bejöttek a számításaim, nagyon jól sikerült a verseny.

– Hogyan ment fájdalommentesen a futás? 
– Nem volt különösebb stratégiám, korábban részt vettem néhány negyvennyolc óráson, így azokból igyekeztem meríteni. Előzetesen azt gondoltam, hogy a harmadik éjszaka lesz a nagy kérdőjel, mert ott még korábban nem jártam, nem tudtam, hogy mi vár rám. Meglepetésre, eléggé jól ment. A második éjszaka aludtam egy órát, jó sok kávét ittam, és továbbmentem. A harmadik nap ismét egy órát aludtam, koffeintablettát vettem be, aztán a végéig nyomtam neki. Kettő óra alvással lehoztam ezt a három éjszakát, ami elég jónak számít. Azóta azon gondolkoztam, hogy ez egyfajta adottság is lehet, nem minden ember képes három éjszakán át ilyen mértékű fizikai megterhelésre két óra alvással. Pláne ilyen melegben. Talán ez a nagy erősségem, ami beleültette a fülembe a hatnapost…

– Mikor hitte el, hogy ebből győzelem is lehet? 
– Csak a legvégén láttam, hogy meglehet a győzelem és négyszáznégy kilométer. A hetvenkét óra nagyon sok, bármi történhet, kiszámíthatatlan, nem lehet előre megmondani, hogy mi történik. Az utolsó egy-két órában láttam, hogy megnyugodhatok, van akkora előnyöm, hogy nem kell izgulnom – így sétálhattam is. 

– Korábban rengeteg szép sikert ért el pályafutása során, de mégis: ez a hetvenkét órás világkupa-győzelem hol helyezkedik el? 

– Mi jelentette ezúttal a legnagyobb nehézséget?
– Az alvásmegvonással nekem nem volt semmilyen problémám, a meleggel viszont igen. Folyamatosan hűteni és jegelni kellett magamat, vizeztük a sapkát, a segítőknek nagyon nehéz dolguk volt. Két barátom frissített, le a kalappal előttük, nekik legalább annyira nehéz dolguk volt, mint nekem. Sőt… Mondjuk három napig kibírni engem sem könnyű…

– Tekintsünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki maga elé?
– A backyard világbajnokságon segítőként leszek ott, míg jövőre szeretnék egy hatnapos versenyt teljesíteni. A Vadrózsa 160-nak fix helye van a naptáramban, és lesznek kisebb megmérettetésim is. Aztán biztosan kitalálok még valami őrültséget. A következő esztendőben vissza szeretnék térni az Ultrabalatonra, és meg akarom javítani a huszonkilenc óra tizenhét perces időmet.