csupasport bannerhátsófüves banner

Nem futott még ilyen melegben, bulifutássá vált a Daráló

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.07.22. 16:44
null
Jóború László 16 óra 50 perccel teljesítette a 137 kilométeres Darálót, azaz száz kört tett meg az Edelényi Kastélysziget külső sétányán.

– Nagyon kemény volt?
– Kizárólag a meleg miatt volt nehéz, amúgy bőven megoldható – mondta a Csupasportnak Jóború László. – Mivel futottam már elég sok körözős ultrát, egyáltalán nem zavart a körbe-körbe szaladgálás. Kozma Roland segített a frissítésben, megbeszéltünk egy tervet, és ez alapján tettük a dolgunkat. Sokat ittam és ettem, sótablettát és gélt is. Az időjárással szerencsém volt, mert ugyan nappal elég melegnek bizonyult, de éjszakára lehűlt, Roli még be is takarózott a pálya mellett. A feléig nagyon jól haladtam, de ott láttam, hogy igencsak elszaladt az idő… Ahogy kelt fel a nap, egyre melegebb lett, tudtam, hogy ebből lassulás lesz. Egy kicsit pihentem az árnyékban, hűtöttem, jegeltem magam, majd továbbmentem. Fáradtam, a meleg eléggé megnehezítette a dolgomat, menet közben el is engedtem az előzetesen célomat, a lényeg a szintidőn belüli beérés lett. Egyébként a végére abszolút bulifutássá vált.

– Mi volt az előzetes célja?
– Spisák Emil pályacsúcsát szerettem volna megdönteni, de a meleg miatt gyorsan eldőlt, hogy nincs rá esélyem. Egy idő után elengedtem, már nem is számolgattam. Egyébként Kuzsmiczky Péter hívott meg a Darálóra, éppen Ausztriában versenyeztem, amikor írt egy üzentet, hogy lenne-e kedvem hozzá. Természetesen azonnal igent mondtam. Hogy én kiket hívtam ki? Lénárt Krisztiánt és Váradi Bencét. 

 

 

– Korábban futott már ilyen melegben?
– Ebben a melegben még a levegővétel is nehézzé vált, és egy kis izomláz is előjött. De szépen lehetett haladni, nagyon figyelni kellett a frissítésre, rengeteg vizet és kólát ittam. No meg persze ott volt a hűtés és a jegelés is. A kérdésre válaszolva, éppen azon gondolkoztam, hogy szerintem korábban még sosem futottam ilyen melegben, még tavaly az UTT-n sem. De összességében remek móka volt a Daráló, egyszer mindenkinek teljesítenie kell, csak ajánlani tudom. A szervezés is kiváló, le a kalappal a srácok előtt.

– Tekintsünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki maga elé?
– Nem szoktam tervezni, mindig jön valami a képbe. Az biztos, hogy az októberi BP 100-on ott leszek, illetve külföldi versenyek is jöhetnek. Szeretek szép helyeken futni, lehet, hogy Szlovéniában vagy Ausztriában is versenyzek még ebben az évben, esetleg külföldön egy hosszabb átmozgató edzés is bekerülhet a naptárba. Meglátjuk.  

 

Fotó: pusbal


 

 

Legfrissebb hírek

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
21 órája

Győzelmet hozott az izgalmas hajrá a hatórás ob-n

Csupasport
2026.09.04. 16:13

Nem ment jól a futás, mégis megnyerte a hatórás ob-t

Csupasport
2026.09.03. 16:58

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
2026.08.31. 07:16

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30

Célegyenesben a magyar backyardválogatott világbajnoki felkészülése

Csupasport
2026.08.28. 19:10

Tóth János nagy napja: szerencsés győzelem a Szuflán

Csupasport
2026.08.27. 14:44