csupasport bannerhátsófüves banner

Érezte, hogy valami nem stimmel, leállt a versenyzéssel

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.01.13. 15:32
null
Garai Ágnes – Fotó: Garmin
Garai Ágnesnek tavaly voltak jobban és rosszabbul sikerült versenyei, azonban egészségügyi problémája miatt nem úgy mentek a dolgai, ahogyan szerette volna. 

– Az elmúlt években hozzászoktunk már, hogy rendre nagyszerű eredményeket ér el, így adódik a kérdés: kétezerhuszonötben is sikeres idénye volt?
– Eléggé vegyes a kép, ugyanis voltak jobban és rosszabbul sikerült versenyeim egyaránt. Inkább úgy fogalmaznék, hogy akadtak jól sikerült megméretéseim, bár a kétezerhuszonnégyes időeredményeimhez képest a tavalyiak egy kicsit elmaradtak. Főként az esztendő második felében kezdtem érezni, hogy valami nem stimmel… – mondta a Csupasportnak Garai Ágnes. 

 

– Nocsak, mi történt?
– Például hiába nyertem meg a nagyatádi ötven kilométeres országos bajnokságot, nincsenek jó emlékeim a versenyről. Kifejezetten meleg volt, de ez még nem is lett volna nagy probléma, azonban a verseny végére rosszul lettem, nehezen kaptam levegőt, szédültem… Aztán következett a Spar Maraton, ahová nagy célokkal érkeztem, előtte jól mentek az edzések is, úgyhogy bizakodó voltam. Húsz kilométerig minden remekül is ment, de onnantól valóságos kínszenvedéssé vált a futás. Sokatmondó, hogy tavaly a legjobb eredményemet egy öt kilométeres erőpróbán értem el, ahol egyéni csúcsot futottam. Ha összegeznem kéne, azt mondanám, hogy egész évben nem úgy ment a futás, ahogy elképzeltem, s főleg a hosszabb távoknál jelentkezett a probléma. 

Sokszor még edzeni sem tudtam normálisan, fulladtam és szünetet kellett tartanom. Márpedig így nem lehet számottevő célokat kitűzni és nagy versenyekre készülni.

– Kiderült, mi okozta a problémát?
– Kivizsgálásokra jártam, voltam tüdőgyógyásznál és kardiológusnál is, igyekeztem alaposan utánajárni mindennek. Az biztos, hogy az izomzatom rendben van, viszont nem jut elég oxigénhez a szervezetem, s ezért fulladok. Kívülről is látszik, hogy kapkodom a levegőt. A tüdőkapacitásom rendben van, ezért kellett továbbmenni a kardiológushoz. Súlyos rendellenességet szerencsére nem diagnosztizált, több mint valószínű, hogy covidfertőzés, stressz és túlterhelés kombinációja a probléma gyökere. Ezért most volt is egy pihenős időszakom, ami már nagyon kellett, és remélem, hogy idővel újra a régi leszek. Kontrollra ezt követően is folyamatosan járok.

 

– Hogyan tovább, van már elképzelése az idei szezonról?
– Az a probléma, hogy jelen helyzetben nem is tudok tervezni. Szívesen kezdeném a februári Szerelmes Füreddel az esztendőt, s ott van a száz kilométeres országos bajnokság is, ahogy a száz kilométeres világbajnokságon is részt vennék, ha nem a világ végén tartják… De ne szaladjunk még ennyire előre, a legfontosabb az egészségem, remélem, minden rendben lesz és idén úgy megy majd a futás, ahogy szeretném.

 

Legfrissebb hírek

Kalandos indulás után bronzérmet nyert Bogár János Görögországban

Csupasport
Tegnap, 20:35

Az év férfi terepultrafutója, Belus Tamás új versenyekre is készül

Csupasport
2026.02.25. 14:41

Megígérte a kislányának, haza is vitte a háromszöget

Csupasport
2026.02.24. 14:30

Aranyérmet nyert a kalandos téli versenyen

Csupasport
2026.02.20. 17:53

Vadas József győzelemre készült a jeges pályán – össze is jött neki

Csupasport
2026.02.19. 14:01

Mintha kötéllel húzta volna maga után az éllovas – ezüst a téli versenyen

Csupasport
2026.02.18. 14:28

Öt ok, amiért érdemes a tavasz közeledtével elkezdeni a futást

Csupasport
2026.02.15. 18:33

Rengeteget futott a verseny előtt, nem volt friss, mégis simán nyert

Csupasport
2026.02.13. 17:41
Ezek is érdekelhetik