Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker


– Kezdjük egy rövid kérdéssel: milyen futóidénye volt kétezerhuszonötben?
– Habár sérülés miatt ki kellett hagynom egy kis időt, összességében jónak ítélem meg. Mind a felkészülési időszakot, mind az eredményeket tekintve optimális esztendőm volt – mondta a Csupasportnak Nemes László.
– Mely versenyeket emelné ki?
– Talán nyugodtan mondhatom, hogy az összes versenyen volt valamilyen sikerélményem, rendre akadt okom örömre. Remekül kezdődött az esztendő, ugyanis az első megmérettetésem a Balaton SzuperMaraton volt, ahol nagy küzdelemben végül győzni tudtam a korcsoportomban. Aztán a huszonnégyórás országos bajnokságon abszolútban nyertem, ami nagyon fontos mérföldkő a pályafutásomban. Egyáltalán nem számítottam az aranyéremre, hihetetlenül jó eredménynek számít, nagyon boldog voltam. El kell mondani, hogy ezekre a versenyekre még Maráz Zsuzsannával készültem fel, aztán edzőt váltottam. A huszonnégy órás országos bajnokság, a Sallai Zsuzsi-emlékverseny után részlegesen elszakadt a combhajlítóizmom, aminek következtében hat hét regeneráció következett. Különböző gyógymódokkal igyekeztünk felgyorsítani a gyógyulást, jól is ment. Ami az edzőváltást illeti, azt gondolom, mindenkinek szüksége van a változásra és az új impulzusokra, így immár Erdélyi Nándorral dolgozom. Vele másfajta edzéseket végzek, mint korábban, s egyelőre úgy tűnik, ezek az új dolgok nagyon beváltak. Itt szeretném megköszönni Maráz Zsuzsinak a közös munkát, rengeteget fejlődtem vele, szép időszak volt ez számomra.

– Miképp nézett ki a folytatás, immár új edzővel?
– Jött két felkészülési verseny, a Suhanj6! és a balatonfüredi hatórás, előbbi nem volt túlságosan jó, viszont utóbbi nagyszerűen ment. A Szőlőskörön nagy megtiszteltetés ért, hogy én mutathattam be és futhattam le először a jövő évben bemutatkozó nyolcvan kilométeres távot. Az ötven kilométeres verseny után, ahol korcsoportomban első lettem, lefutottam még harmincat, így jött ki a jövőre debütáló nyolcvan. Majd jött a franciaországi huszonnégyórás világbajnokság, ahol kiváló eredményt értem el, ugyanis megnyertem a korosztályomat. Kifejezetten élvezetes esemény volt számomra, ráadásul szép eredménnyel párosult. Ez volt az első eseményem, amelyet a Nemzetközi Ultrafutó-szövetség (IAU) szervezett, s amelyen a világ legjobb futói indultak, különleges élményt jelentett huszonnégy órán keresztül elit sportolókkal együtt versenyezni. Előzetesen nem tudtam elképzelni, a több száz versenyző miképp fér el a pályán, de remekül megoldották a szervezők, bár néhol azért kerülgettük egymást. Arra mindenki figyelt, hogy a gyorsabb futókat hagyja haladni. A hangulat nagyon jó volt, egy-két éjszakai nehezebb időszakon ez segített át. Végig nagyszerűen éreztem magam ebben a közegben. Annak örülök, hogy két célomat is teljesítettem, így a korosztályomban érmet szereztem, illetve megdöntöttem a korosztályos országos rekordot. Talán erőltetett tempóval meg tudtam volna dönteni az egyéni csúcsomat is, de ez túlságosan nagy kockázattal járt volna, ezt pedig semmiképpen sem akartam vállalni. Stabilan fejeztem be a versenyt. Mindent egybevéve jó iramban futottam, sokat tanultam belőle, a jövőben még jobban figyelek a frissítésre. Ezt követően az esztendő végén még néhány bulifutáson vettem részt, majd kis pihenőt követően elkezdtem a felkészülést a következő idényre.
– Rátérünk majd a következő esztendőre is, de még maradjunk az előző évnél. Volt bármiféle negatívum?
– A sérülés. Igyekeztünk megtalálni az okát, hogy mi is volt a probléma, talán a terhelés, de az biztos, hogy én sem figyeltem a jelekre eléggé. A combhajlítóm részlegesen elszakadt, így hat hetet kellett kihagynom. Azonban ezalatt sem tétlenkedtem, végeztem a rehabilitációt és a gyógytornát, valamint erősítettem a lábam. Szépen fokozatosan pedig elkezdtem terhelni és edzeni. Igyekeztem pozitívan nézni, nem rágódtam sokat rajtan, gyorsan túltettem magam.
– Szóval akkor: milyen célokat tűzött ki maga elé az új idényre?
– A nevezésem megvan már a márciusi milánói negyvennyolcórás világbajnokságra, májusban ott leszek a balatonfüredi hetvenkétórás vb-n és októberben a 6-12-24 órás csapat-világbajnokságon. Mindhárom megmérettetést nagyon várom már, de vannak még további terveim. Azonban sűrű a program, sok esetben nehéz beilleszteni egymás közé a versenyeket, főleg úgy, hogy figyelni kell a regenerációra is. Továbbá, motivál, hogy nemzetközi versenyeken teljesítsek kiemelkedően, mert nagyon nagy megtiszteltetés magyar színekben versenyezni, adott esetben pedig jó eredménnyel hazatérni.

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal

Csaknem négyezren neveztek a tél legnagyobb futóeseményére

Érezte, hogy valami nem stimmel, leállt a versenyzéssel

Benke György sikeresebb és gyorsabb szeretne lenni

Perjás Noémi célja: mentális fejlődés és kevesebb stressz





