A problémák ellenére remekül sikerült Horn Zsanett első Spartathlonja

– Habár tartott tőle, a második legjobb magyar női időeredményt elérve életében először teljesítette a Spartathlont.
– Be kell vallani, az időeredményem nem lett valami szenzációs, de mindent egybevetve elsőre sikerült jót futnom – mondta Horn Zsanett. – Főleg úgy, hogy már jó ideje mindenféle nyavalyával bajlódom… Nem tudom, mi történt, lehet, isteni gondviselés, de a rajt előtti napokban javult az ülőideg- és a sarokproblémám is, ez pedig némi bizakodásra adott okot.

– Nagyon nehéz volt teljesíteni az Athén–Spárta távot? 

– Talán már kezd leülepedni, s ahogy a Csupasportnak korábban el is mondtam, tartottam tőle. Nehezebb volt, mint amire számítottam, de akik már sokadszor futottak itt, ők is valamiért nehezebben élték meg az idei versenyt. Pedig most nem volt a szokásos forróság, ám talán pont a hűvös idő és az eső miatt volt ezúttal nehéz. Mindenkit megviselt ez az időjárás, a hideg, a szél, a csapadék és a felázott talpak sok-sok problémát okoztak. Szombaton még meleg volt, hűtöttük magunkat, éjszaka viszont megérkezett a lehűlés és az eső.

– A Csupasportnak korábban azt is elmondta, már jó ideje küszködik az ülőideg- és a sarokfájdalommal – összességében ez mennyire hátráltatta?
– Ezúttal a sarkam volt valamivel rosszabb állapotban, de a Korinthoszi-csatornánál cipőt cseréltem, hátha jobb lesz a helyzet, és szerencsére így is lett. Kényelmesebb volt a másik cipő, sőt, a felázás miatt a talpam fájdalma elvonta a figyelmemet a sarkamról. Gondolkoztam azon, hogy zoknit cserélek, de az eső kitartóan esett, így nem sok értelmét láttam. Ami a futást illeti, a hegyig minden rendben volt, nagyon élveztem, de onnantól elég nehézzé vált… A hegyre sötétben másztam fel, még jó, hogy nem sok mindent láttam, ugyanis tériszonyos vagyok, lehet, hogy világosban nem is mertem volna felmenni. Azonban lefelé félelmetes volt az út, tényleg nehéz volt lejönnöm, de voltak futók, akik bátran haladtak el mellettem. Hol megcsúsztam a kavicsokon, hol belerúgtam egy sziklába, hol más rúgott nekem vagy én rúgtam másnak egy követ… Elképesztően nehéz volt ez a szakasz, ráadásul nagyon hideg is lett, és a fejlámpám is megadta magát. Egy ideig mások fényében igyekeztem haladni, majd nem sokkal később már meg tudtam oldani a cserét. A végére a combjaim „beálltak" az emelkedők és a lejtők miatt, nem sok kraft maradt bennem, a gyomrom is rosszalkodott. Ezzel együtt elviselhető volt a fájdalom, és meg kell említeni a kísérők és a szurkolók elképesztő támogatását, nekik is nagyon nehéz ezt végigcsinálni. Az én segítőm is nagyszerűen szolgált ki, az egész magyar csapat nagyon összetartóan, fantasztikusan teljesített, és ahol tudtunk, segítettünk egymásnak.

– Mórocza Andrea személyében magyar győzelem született a nők között. Mit szól a sikeréhez, főleg, hogy mindkettejüknek Maráz Zsuzsanna az edzője?

– Andrea egész évben elképesztő eredményeket ért el, nagyon jó volt ezúttal is. Nem láttam a versenyen, csak a rajtban, ugyanis valósággal elszáguldott a mezőnytől… Sokkal korábban ért be, de a segítőktől folyamatosan hallottuk, hogy milyen szépen halad az első helyen. Nagyon bíztunk benne, hogy győzelemmel fejezi be a versenyt, kitartó, gyors, erős ez a kicsi és mosolygós lány. Minden elismerést megérdemel, le a kalappal előtte.

– Az első után hogyan érzi, lesz második Spartathlon? 
– Verseny közben azt mondtam, biztosan nem lesz, de megszépülnek az emlékek, szóval, most már jó esélyt látok arra, hogy visszatérek Görögországba. 
 
Borítókép: Pölz Anita