csupasport bannerhátsófüves banner

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Seriesben

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2025.09.13. 18:45
null
Kívés Bendegúz a közép-európai spartanbajnokság utolsó versenyén hatodik lett Csehországban, így összetettben harmadik helyen végzett.

– A harmadik helyen végzett a Spartan CEU Seriesben, azaz a spartan közép-európai bajnokságában. Elégedett?

– Természetesen boldog vagyok – mondta Kívés Bendegúz. – A bajnokság kezdetén azt tűztem ki magam elé, hogy jó helyezést érjek el, és minél több sikerélményem legyen. Szerencsére mindkettő összejött, a formámra egyáltalán nem lehet panasz, remekül éreztem magam végig a sorozatban. 

Az első helyezett toronymagasan győzött, mögötte a második helyezett sem volt kérdés, szóval a harmadik hely volt kiadó, s nagyon örülök, hogy sikerült elcsípnem. Nagyon vágytam az éremre, rengeteget dolgoztam érte.

Az utolsó, csehországi verseny előtt összetettben a negyedik helyen voltam, de tudtam, hogy reális esélyem van odakerülni a harmadikra, és sikerült.

 

– Nézzük egyesével a bajnoki szereplését!

– Az első versenyen Szombathelyen sokáig a második-harmadik helyen haladtam, de a dárdánál hibáztam, így negyedik lettem. Egyébként miután mellé dobtam, egészen a nyolcadik hely környékére csúsztam vissza, onnan sikerült visszajönnöm a negyedikre. Aztán Lengyelországba ugyan elutaztam, de a verseny reggelére beteg lettem, lázasan pedig nem lett volna okos döntés elindulni. Rossz érzés volt kívülről nézni a többieket, de ez volt a jó döntés, nem akartam rontani a helyzeten. A romániai megméretés ment a legjobban, nagyszerűen sikerült a beast, minden összejött, hiba nélkül mentem végig a pályán, ami a második helyre volt elég. Szlovákiában szintén nagyon jól ment, kilenc kilométerig a zsebemben éreztem a bronzérmet, de a dárdánál megint hibáztam… Pedig több mint egy perccel vezettem a mögöttem lévő versenytársam előtt, rá is tudtam készülni, de nem ment be. Így visszacsúsztam a hatodik hely környékére, a végére pedig a negyedik helyre jöttem vissza.

– A sorozatot Csehországban, Liberecben fejezték be.

– Liberecben sprintben kellett versenyezni, ez pedig az én távom. Jól kezdtem, sokáig a második helyen haladtam, de az úszást követően lemerevedtek az izmaim, ismét be kellett melegítenem őket. Ekkor fejben összezavarodtam, sokan lehagytak, rosszul éreztem magam, de a spartanban másodpercek alatt változnak a dolgok és az eredmények. Itt tényleg helyezések múlnak egy-két másodpercen. A végén az egyensúlyt simán megcsináltam, majd néhány embert meg tudtam előzni, aztán jött a dárda, ami ismét elrontottam…

Itt sokan hibáztak, én villámgyorsan csináltam a büntető burpee-ket, talán életemben nem csináltam még ilyen gyorsan…

 Tudtam, ha innen gyorsan tovább tudok menni, akkor megszerezhetem összetettben a harmadik helyet. A versenyt végül a hatodik helyen fejeztem be, s mivel a riválisom nyolcadik lett, így enyém lett az összetett bronzérem. Mondanom sem kell, hogy nagyon boldog vagyok, sokat dolgoztam ezért.

 

– Tekintsünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki maga elé a közeljövőre?

– A csehországi versenyt követően másfél hónap szünet következik, a következő verseny pedig október közepén a horvátországi sprintvilágbajnokság lesz. Tavaly huszadik lettem, most sokkal jobb helyezést szeretnék elérni. 

 

Legfrissebb hírek

Izgalmas verseny után aranyéremmel kezdte a Spartan-idényt

Csupasport
23 órája

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Csupasport
2026.03.18. 14:05

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38
Ezek is érdekelhetik