Mindent kiadott magából az Eb-n, reális helyen végzett a mezőnyben

– Elitben versenyzett a finnországi Spartan Európa-bajnokságon, s a 22.8 kilométeres, közel hatszáz méter szintemelkedéssel megfűszerezett pályán nagyszerűen teljesített. Nagyon kemény volt az Eb?

– Ez már a negyedik Európa-bajnokságom volt, de Finnországban először versenyeztem, így nem tudtam, hogy mire számítsak, milyenek az ottani körülmények – mondta Borza Helga, aki a 22.8 kilométeres pályán 2 óra és 23 perces időt elérve elitben a 13. helyen végzett a finnországi Spartan Európa-bajnokságon. – Kíváncsi voltam, milyen lesz a terep, milyen pályát alakítanak ki a szervezők. Az előzetes térképen lehetett már látni, hogy kevés a szintemelkedés, ezáltal gyors a pálya, ráadásul feltűnt a rajzon egy síugró sánc is. Szó mi szó, igyekeztek kihasználni a földrajzi adottságokat, s attól függetlenül, hogy nem volt sok szintemelkedés, nehéznek bizonyult a pálya.

– Előzetesen milyen célt tűzött ki maga elé?

– A top tízbe kerülést, de nagyon sűrű volt a mezőny. Igyekeztem összehasonlítani magam azokkal a lányokkal, akiket ismertem, de voltak olyanok is, akikről nem sokat tudtam. Másodpercek is helyezésekről döntöttek, mindent egybevetve – így a mezőnyt és a pályát is – talán a tizenharmadik hely reálisnak mondható. Teljesen kifutottam magam, nem maradt bennem semmi. 

– Hogyan értékelné a versenyét?

– A gyors rajtot követően jött néhány egyszerűbbnek mondható akadály, majd egy tóban kellett megmártóznunk, s kicsit úsznunk. Itt kell kiemelni, hogy nagyon szép környezetben versenyeztünk, tipikus finn vidéki táj vett körbe minket. A Z fal eléggé csúszott, de sikerült megcsinálnom, bár sok időt vesztegettem el, majd két egyensúlyozós akadályt is elrontottam egymás után, ami miatt értékes perceket veszítettem. A büntetőzés után rátettem egy lapáttal, elkezdtem felzárkózni, jött egy tizenegynéhány kilométeres szakasz, amelyen alig volt akadály, nagyrészt csak futni kellett. Nem igazán volt ebben a részben emelkedő, jól futható volt a pálya, de figyelni kellett hova is lépünk, ugyanis a fenyvesben kidőlt fák és kövek tették izgalmassá a dolgot. Itt age group-ban versenyző fiúkkal haladtam együtt, majd egypár lányt is meg tudtam előzni, aztán jött egy néhány száz méteres úszós rész, amelyet egy farönkkel a kezünkben kellett teljesíteni. Ez nem okozott problémát, ugyanis előzetesen rendesen begyakoroltam. Ezt követően néhány nehezebb akadályhoz értem, de szerencsére sikerült megoldanom ezeket, majd a vödörcipelés bonyolultabb volt, mint a CEU-s versenyeken, ugyanis a vödörnek a súlya nehezebb volt az Európa-bajnokságon. Itt mélypontra kerültem, nem éreztem jól magam, nem éreztem azt, hogy előre haladnék… Sikerült túllendülnöm ezen, majd a fesztiválterületre visszaérve, ismét várt ránk jó néhány akadály, majd a sísáncra is fel kellett menni, szerencsére minden elsőre ment. Összességében remek versenyen vagyok túl, tetszett a finn környezet, az úszás jól ment, a pálya pedig gyorsnak bizonyult. A sík pályának is megvan a maga nehézsége, mint ahogyan a szintesnek is. 

– Mi jelentette ezúttal a legnagyobb kihívást?

– A cipelős feladatok. Ezekben még van hova fejlődnöm, de azon vagyok, hogy minden téren egyre jobb legyek. Fontos, hogy minden apró mozdulatnak komoly jelentősége van, itt egy-két perc súlyos helyezésekről dönt. Például az egyik lány a végén kapott egy tízperces időbüntetést, ami miatt több mint tíz hellyel csúszott hátrébb.

– Az Európa-bajnokság után nem sokkal Csehországban versenyzett a CEU Series utolsó megmérettetésen. Mi következik ezt követően?

– A Spartanban most kis pihenőt tartok, legközelebb szeptember közepén a Julian Alps Trail nyolcvan kilométeres távján leszek ott. Itt csak a teljesítésen lesz a hangsúly, az UTMB indexemnek minél jobbnak kell lennie a jövő évi Lavaredóra való tekintettel. Amolyan élményfutásra készülök. Októberben pedig ismét jön a Spartan, hiszen a tervek szerint részt veszek a sprint világbajnokságon és a pomázi trifecta hétvégén.