csupasport bannerhátsófüves banner

Remek eredmények után íngyulladást szenvedett a combhajlítójában

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2023.11.02. 07:44
null
Bognár Nikoletta szép eredményeket ért el az elmúlt időszakban, előbb győzött a Sümeg Trail 21 kilométeres távján, majd megnyerte az Írottkő Futóverseny 46 kilométeres távját.

Remek versenyzéssel győzött a Sümeg Trailen: miért esett a választása erre a versenyre?

Először négy éve vettem részt a Sümeg Trailen, és megnyertem a huszonegy kilométeres távot – monda Bognár Nikoletta, aki 2:01:28-as idővel győzött. – Minden évben terveztem, hogy visszatérek a versenyre, de mindig közbejött valami, általában egy másik esemény. Ám most úgy alakult, hogy részt vehettem a versenyen, és sikerült ismét győznöm. A rajt előtt a dobogót tűztem ki célul, a formám alapján benne volt, hogy a legjobb háromban végezzek.

Milyen volt a verseny és a futás?

Remek volt minden. Négy éve nem ugyanezen a pályán versenyeztünk, úgyhogy volt újdonság, igaz, néhány szakasz „ismételte magát”. Jól ment a futás, remekül be tudtam osztani az erőmet, úgy éreztem, a célba érkezést követően maradt még bennem, tovább is tudtam volna futni. A pálya kifejezetten tetszett, ráadásul családias hangulatú verseny volt.

A pálya végén fel kellett futni egy meredek emelkedőn a várba. Ez volt a legnehezebb rész?

Nem esett jól a végén az emelkedő, ráadásul ezt követően volt még egy újabb, kisebb kaptató, amely meglepetés volt. Na az kemény volt, „nem tetszett a lábaimnak”. Szerintem a versenyzők nagy részének az utolsó szakasz volt a legnehezebb, ez jelentette a legnagyobb kihívást. S nemcsak hogy kemény emelkedő volt, még csúsztak is a kövek.

Egy kicsit menjünk vissza az időben: mikor kezdte a futást?

Ha jól tudom, nem olyan régen betegséget diagnosztizáltak önnél. Ez nem hátráltatja?

Kétezerhuszonegy januárjában szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nálam, de találtam egy nagyon jó orvost, aki szerint maradjunk a látóideg-gyulladásnál. Ezt a folyamatot azóta nyomon követjük, szerencsére tünetmentes vagyok.

A Sümeg Trail után nem sokkal az Írottkő Futóverseny negyvenhat kilométeres távján vett részt, ahol szép eredményt ért el. Milyen volt?

A felépülést követően milyen terveivannak?

Habár futottam már hosszú távon, nem vagyok nagy ultrás, az ötven kilométer még úgy-ahogy elmegy, de az annál nagyobb távok egyelőre nem vonzanak. Ezzel együtt a száztizenhat kilométeres Burgenland Extreme teljesítménytúrát kétszer már teljesítettem, januárban harmadjára is szeretném.

Legfrissebb hírek

Preska Bálintot motiválta a napfelkelte, egyenlített a PUB-on

Csupasport
Tegnap, 14:04

Izgalmas verseny után aranyéremmel kezdte a Spartan-idényt

Csupasport
2026.03.19. 12:18

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Csupasport
2026.03.18. 14:05

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17
Ezek is érdekelhetik