csupasport bannerhátsófüves banner

Az 50 és 117 kilométeren elért győzelem mellé belefért a Balaton körbefutása is

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.05.10. 19:01
null
Mészáros Roland célja, hogy Magyarországot képviselhesse egy huszonnégy órás világversenyen.

Milyen célokkal vágott neki a versenynek?
Tavaly már részt vettem ezen az eseményen, akkor ötödik lettem – mondta Mészáros Roland, aki 10:28:15-ös idővel nyerte meg a 117 kilométeres Miskolc–Kassa Ultramaratont. – Ahhoz képest most sokkal jobban felkészültem, például egy éve nem volt biciklis kísérőm, ezúttal igen. Az egyik barátom kísért, remekül megoldottuk a frissítést. Keményen készültem a versenyre, éreztem, hogy jó formában vagyok, nem tudtak kifogni rajtam az emelkedők.

Nem sokkal a Miskolc–Kassa előtt a Hangony Ultrán egyéni csúcsot javítva megnyertem az ötven kilométeres távot, négy nap alatt körbefutottam a Balatont, és egy tíz kilométeres versenyen második lettem.

Jók voltak az előjelek, örülök, hogy megnyertem a versenyt.

Milyen volt a futás?
Edzőmmel, Maráz Zsuzsival megbeszéltük a tempót, ezt tudtam is tartani, ám nem volt egyszerű, ugyanis röviddel a rajt után a pálya mezőgazdasági utakon és mezőn át vezetett, sok volt a nehezítő tényező. Ekkor már nem tudtam tartani a tempót, folyamatosan jöttek az emelkedők. Hetven kilométer után valamelyest lelassultam, a szintemelkedés és a nagy meleg sem könnyítette meg a dolgomat. Tíz órán belül akartam célba érni, végül huszonnyolc perccel léptem túl.

A meleg vagy az emelkedők okozták a legnagyobb nehézséget?
A hosszú emelkedők.

Öt éve ultrázik, milyen volt eddig az út?
Éppen előttem vannak az érmeim, büszke vagyok az eredményeimre. Az első megméretésem egy sárvári hatórás volt, ott a korcsoportomban harmadik lettem, majd egy év múlva megnyertem a versenyt. Három éve párosban az egyik barátommal megnyertük az Ultrabalatont, majd az első tizenkét órás versenyemen második lettem. Sikeresnek ítélem az ultrafutó-pályafutásomat, jó úton járok.

Milyen céljai vannak?
A legnagyobb célom az, hogy képviselhessem a hazámat egy huszonnégy órás világversenyen. Októberben lesz a huszonnégy órás országos bajnokság, azon mindenképpen jó eredményt akarok elérni, ez az idei fő versenyem. Tervben van a Korinthosz is, aztán kiderül, még milyen verseny fér bele.

A Miskolc–Kassa Ultramaratont a nők között Tóth Tímea nyerte meg, a 117 kilométeres távon férje, Szilágyi Gábor kísérte végig. A Csupasportnak közösen beszéltek a viadalról.

Legfrissebb hírek

Császi Eszter izgalmakkal teli futás végén lett ezüstérmes

Csupasport
5 órája

Várják a helyszínek jelentkezését a májusi Futókörök napjára

Csupasport
Tegnap, 14:37

Authentic Phidippides Run: Blaskó Mihály jócskán megjavította egyéni csúcsát

Csupasport
2025.12.04. 12:30

Szoros volt a hajrá, de Kovács Gáspár győzött a hazai terepen

Csupasport
2025.12.02. 12:54

Nem akart versenyezni, végül megnyerte a félmaratoni távot

Csupasport
2025.12.01. 17:50

Verseny közben döntött a távról – győzelem és egyéni csúcs lett belőle

Csupasport
2025.11.30. 11:23

Nehéz út van mögötte, de már látja a fényt az alagút végén

Csupasport
2025.11.27. 12:13

Hazai pályán versenyzett, győzött is az Őrségben

Csupasport
2025.11.26. 12:05
Ezek is érdekelhetik