csupasport bannerhátsófüves banner

A térkő kikészíti a derekat, de így is győzött 50 kilométeren a friss ultrás

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2023.04.09. 13:45
null
Rebbenszki Gábor 3:35:49-es idővel nyerte meg az OmszkiUltrát, miközben a széllel és a meleggel is meg kellett küzdenie.

Cél volt a győzelem?

Igen – mondta határozottan Rebbenszki Gábor, aki 3:35:49-es idővel nyerte meg az OmszkiUltra ötven kilométeres távját. – Jó formában érkeztem a versenyre, győzni szerettem volna, reálisnak éreztem a sikert.

Az első két órát elfutottam, utána éreztem egy kis lassulást, amit az adatok is igazoltak. Ezt leszámítva minden úgy ment, ahogyan azt elterveztem, azt az átlagot futottam, amit kitűztem magam elé. Az időjárás nem volt a legjobb, reggel még kegyes volt hozzánk, ám később feltámadt a szél, és melegem is volt. Ám nem panaszkodom, lehetett volna sokkal rosszabb is. Nem volt hullámvölgy, futottam már ennél hosszabbat is, tudtam, hogy mire számíthatok. Harmincöt kilométer után azt éreztem, hogy egy kicsit fáradok, de ezt nem mondanám hullámvölgynek. Összességében magabiztos győzelmet arattam.

Mégis mi volt a legnagyobb kihívás?

A szél és a meleg. A segítőm mindig kérdezte, hogy mi a helyzet, folyamatosan azt mondogattam: melegem van. Emellett a térkövön futás is kellemetlen volt ebben a tempóban, a végére rendesen éreztem a derekamat.

Hova helyezi ezt a győzelmet a futós karrierjében?

Topsikerként könyvelem el. Ebben a futásban két egyéni csúcsot is megdöntöttem, megvolt a három órán belüli maratoni és az ötven kilométeren is egyéni rekordot állítottam fel. Most kifejezetten a tempóra mentem rá.

Mióta ultrázik?

Kétezertizennyolcban kezdtem a futást, az első ultrámat pedig kétezerhúszban teljesítettem, ötven kilométer volt. Három éve ultrázom, még elég új nekem ez a közeg. Tetszik, és nagy céljaim vannak. Hogy mik? A legnagyobb célom az egyéni Ultrabalaton teljesítése. Csapatban már lefutottam, idén párosban leszek ott, de a nagy vágyam az, hogy egyedül is teljesítsem. Azonban nem sietem el, amikor érzem, hogy felkészültem rá, nekiugrok.

Fotók: Rebbenszki Gábor/archív

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
17 órája

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
2026.09.24. 11:44

Turós Izabella számára egy álom megvalósulása a Spartathlon-részvétel

Csupasport
2026.09.23. 11:47

Hadi Attila: Amikor a Spartathlonon felkel a nap, minden megszépül

Csupasport
2026.09.20. 08:20

Aleksandr Sorokin a Spartathlon-győzelem után jött rá, mekkora potenciál van benne

Csupasport
2026.09.19. 14:54

Jó ötletnek bizonyult mogyorókrémet vinni a Darálóra

Csupasport
2026.09.16. 16:44

A teljesítésért érkezett, női pályacsúcsot futott a Darálón

Csupasport
2026.09.15. 16:06

Kelemen Anett jó színészi képességeit is kamatoztatta Berlinben

Csupasport
2026.09.14. 16:35