csupasport bannerhátsófüves banner

A futás nemcsak segít kiadni magunkból a feszültséget, hanem önismereti út is

Cseke LillaCseke Lilla
2023.03.27. 12:53
null
Evetovics-Balla Hajnalka nevét sokan ismerhetjük futókörökből, néhány éve már edzőként is segíti a kezdő és haladó futók felkészülését.

 

Néhány éve már edzőként is segíti kezdő és haladó futók felkészülését, de hogyan tudja összeegyeztetni a futást és az edzősködést, mi a titka az edzői munkájának, és mit üzen a futóknak? – többek között ezekről is beszélgettünk.

Hogyan lettél futóból edző?
Blogoltam a futásaimról, aminek hatására egyre többen kerestek meg, főleg kezdők, hogy tudnék-e nekik segíteni edzéstervvel. Ezt szakmai végzettség nélkül nem vállaltam, de egyre inkább foglalkoztatott a dolog, hogy milyen futóedző lehetnék. Végül úgy döntöttem, pályát váltok, az újságírást cseréltem az edzőségre. Azóta több edzői képzést is elvégeztem, hogy professzionálisan tudjak segíteni a hozzám fordulóknak, és továbbra is fejlesztem a szakmai tudásom. Életkorban és távokban, célokban is egyre bővült a tanítványi köröm, készülünk félmaratonra, maratonra, de vannak ultrásaim is.

Van-e edzői missziód, filozófiád?
Fontos, hogy reálisan elérhető célokat tűzzünk ki, és a felkészülés során kerüljük el a sérüléseket. Nem szeretném, hogy a futóim kényszerként éljék meg a futást, a lényeg, hogy boldoggá tegye őket, és ha ők elégedettek, az engem is boldoggá tesz. Akiben benne van a potenciál, hozzásegítem, hogy kihozza magából, amire képes.

Szerinted mitől működik a közös munka a tanítványaiddal?
Közvetlen kapcsolatot ápolok a futóimmal, tisztában vagyok a magánéleti, családi helyzetükkel, és aszerint tudom módosítani az edzéstervet, ha szükséges.

Figyelembe veszem, ha valakinek lebetegednek a gyerekei, vagy éjszakai műszak után megy ki futni. Arra biztatom őket, hogy merjenek szólni, és ha valamin változtatni kell, beszéljük meg, mi lehet a megoldás.

A motiválás mellett igyekszem nagy hangsúlyt fektetni a mentális felkészítésre is. Az is fontos, hogy találjuk meg az egyensúlyt a minőség és a mennyiség között.

Hogyan tudod összeegyeztetni a családi életet, az edzői munkát és a futásaidat?
A sportolással töltött évek alatt megtanultam, hogy mindennek megvan a maga kerete, és kell egy rendszer, amibe bele tudom illeszteni a különböző tevékenységeket. Két gyerkőc mellett erre nagy szükség van, de az, hogy otthon dolgozom, és magam osztom be az időmet, sokat segít, hogy minden beleférjen. Milán, a férjem a legfőbb segítőm, ő is fut, de mindig megbeszéljük, ki marad otthon a gyerekekkel, ki mikor megy futni. Az is számít, hogy szeretem a munkámat, sok örömöm van benne, és szívesen csinálom. Ha verseny van, már sokkal több családi támogatásra van szükség, szerencsére vannak, akik ilyenkor tudnak vigyázni a gyerekekre, vagy segítenek a frissítésben.

Milyen érzés egy versenyen a saját edzettjeiddel futni?
Keveset versenyzek, nem ez áll a középpontban – kimegyek futni akkor is, amikor nem készülök különösebben semmire. Ha úgy alakul, hogy együtt futhatok a tanítványaimmal, az mindig nagyon motiváló. Ők is szeretik, ha ott vagyok a pályán, mert sok mindenben tudok segíteni a tapasztalataimmal, ismerem azokat a fázisokat, amelyeken ők is végigmennek. De egy versenyen én is csak egy futó vagyok, ugyanolyan, mint bárki más.

Mit üzensz azoknak, akik most olvasnak?
A futás nem csak feltölt, és segít kiadni magunkból a feszültséget egy nehéz nap után, hanem önismereti út is. Sokan elkezdik a futást, majd abbahagyják különböző okok miatt. Nekem is voltak sérüléseim, voltak kihagyásaim, átmentem nehezebb időszakokon.

Saját tapasztalatom, hogy bármilyen helyzetből fel lehet állni, és össze tudjuk magunkat rakni. Ahogy az életben, a futásban is mindig van lehetőség újrakezdeni, újból elindulni.

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
Tegnap, 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.03.03. 14:03

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Csupasport
2026.03.02. 14:29
Ezek is érdekelhetik