A fáradtságon és egyetlen ponton múlt a magyar testépítő világbajnoki döntője

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2022.11.07. 08:55
A junior-világbajnok Nyircsák József hajszállal maradt le a fináléról, így a 7. helyen végzett élete első vb-jén a felnőttek között.

Két magyar versenyző képviselte hazánkat a Santa Susannában megrendezett amatőr testépítő-világbajnokságon: a juniorok mezőnyében korábban világ- és Európa-bajnok Nyircsák József (games classic bodybuilding, +175 cm) és a junior Eb-bronzérmes, vb-ezüstérmes Kardos Gergely (junior men’s physique).

Mint azt korábban megírtuk, mindkét sportoló először szerepelt testépítő-világbajnokságon a felnőttek mezőnyében, ezért csupán óvatos elvárásokat fogalmazott meg a hazai szövetség.

Nyircsák József a népes, rendkívül erős mezőnyben – egyetlen ponttal lemaradva a döntőről – végül a 7. helyen végzett.

„Véget ért a szezonzáró viadalom. Annak ellenére, hogy nem tudtam a csúcsformámat hozni, a huszonegy tagú mezőnyben az előkelő hetedik helyet sikerült megszereznem– írta Nyircsák József Facebook-bejegyzésében.

A fiatal testépítő kérdésünkre elmondta, mentálisan nem tudott frissen a színpadra állni, ezért a megméretésre sem tudott úgy összpontosítani, ahogyan szerette volna, ráadásul nagyon elfáradt, így nem tudta tartani a pózokat.

Ne felejtsük, a sportág nem mentes a szubjektív bírói döntésektől, ezért egyetlen ponton nagyon sok múlhat. Ennek tükrében mindenféleképpen dicséret illeti a magyar testépítőt, aki 7. helyezése ellenére továbbra is bizakodó.

Másik versenyzőnknek, Kardos Gergelynek – aki ebben az évben sikert sikerre halmozott a juniorok között – nem sikerült beverekednie magát a legjobb 15 közé a 23-as mezőnyben.

Fotó: IFBB/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik