5 tipp, miben segíthet egy jó edző az amatőr bringásoknak

Csupasport CsupasportCsupasport Csupasport
Vágólapra másolva!
2022.11.28. 08:38
Bizonyos állóképességi vagy erőnléti szint elérése után igencsak nehézkessé válik önmagunknak megtervezni, felvázolni az edzéstervet.

Profiknál az edzővel végzett közös munka szinte természetes, ugyanakkor amatőr kerekesek esetében sem ördögtől való. Sőt! Lássuk, miben nyújthat segítséget egy mester.

Teljesítményteszt: Amit eddig netán érzésre oldottunk meg, esetleg „kimatekoztunk”, vagy a mérések szükségességét vitatva egyre csak halogattunk, azt most elfelejthetjük. Egy edző nem fog vaktában lövöldözni: a pontos teljesítményünk, teherbírásunk és céljaink alapján fogja megtervezni felkészülésünket. A teljesítőképességet, ha csak lehetséges, érdemes szakedző vezetésével, az ő felügyelete alatt felmérni.

Ha az edzőnk nem tud ott lenni a mérésnél, mindenképpen beszéljük meg részletesen, hogy pontosan mit is vár tőlünk, milyen adatokra kíváncsi.

Ütemezés: A kerékpározás és a hozzá hasonló (teljesítmény)sportok sajátja, hogy a regeneráció szinte fontosabb, mint a „stressz”, a terhelés, amely a szervezetünket éri az edzéseken. Állóképességünk ugyanis a pihenőidőszakban fejlődik, és nem akkor, amikor gyötörjük magunkat a nyeregben. Ez az a terület, ahol egy edző igazán segíteni tud nekünk. Egy saját magát tréningező amatőr bringás általában túlhajtja magát, ritkább esetben alacsony intenzitáson edz, mondhatni, „csak teker”, továbbá nem megfelelő edzéstípusokat kombinál nem megfelelő mennyiségű pihenőidővel.

Motiváció: Már önmagában az a tény, hogy az edzéseink során rögzített adatokat (pulzus, pedálfordulat, esetleg watt stb.) rajtunk kívül egy szakember is megnézi, jelentősen megnövelheti a tréningek minőségét, hiszen egy edző ezeket (is) számításba véve fogja felépíteni feladatainkat. Ráadásul mellébeszélni sem fogunk tudni: nyilván könnyebb saját magunknak megmagyarázni, hogy a körülmények milyen mértékben akadályoztak minket egy megszakított edzésen.

Problémamegoldás: Sok tapasztalat, sok kerékpáros, sok probléma, sok megoldás. Mi csak magunkból indulhatunk ki, míg egy edzőnek nagyságrendekkel több a tapasztalata azon körülményekről, amelyek befolyásolhatják az edzésmunkát. Stagnálások, hullámvölgyek esetén jóval többre megyünk egy edző segítségével, mint a könyvek, videók, fórumok végeláthatatlan sorával.

Ráadásul az edzői licenc feltétele a versenyzői múlt, trénerünk tehát minden bizonnyal nem a levegőbe beszél, amikor tanácsokat ad.

Tapasztalatával, szakértelmével és a mienknél – jó esetben – acélozottabb türelmével a sérülések utáni gyorsabb felépülésben is segítő kezet nyújthat egy jó edző.

Sokoldalú fejlődés. Trénerünk valószínűleg nemcsak az edzéstípusok és a teljesítménynövelés területén mozog otthonosan, de tanulmányainak köszönhetően az étkezés, a mentális felkészülés vagy épp a csapatdinamika terén is a segítségünkre lehet. Érdemes tehát hallgatni rá!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik