csupasport bannerhátsófüves banner

A Spartathlon kétszeres bajnoka, aki a lakásában is lenyomott 37 kilométert

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.05. 14:39
null
Ma már Ausztriában él a lett Diana Dzaviza, aki az idén is diadalmaskodott a nők között a Spartathlonon, korábban pedig különleges járványfutást teljesített.

Ritkán fordul elő, most mégis megtörtént, hogy mindkét nem címvédője újra a csúcsra ért a Spartathlonon, hiszen a férfiaknál a görög Fotisz Zizimopulosz, míg a nőknél a lett Diana Dzaviza győzött ismét. Dzaviza sikerét saját emberfeletti teljesítményén túl elősegítette, hogy az abszolút esélyes és sokáig vezető amerikai Camille Herront majdnem elütötte egy autó, és annyira megviselte az eset, hogy feladta a versenyt. Riválisa élt a lehetőséggel, és másodszor is diadalmaskodott a brutális 246 kilométeres legendás viadalon.

Egyébként nagyjából ekkortájt tette le végleg a cigarettát... Ezután 3:28-as maratoni következett, amelyet kezdetben nem is értékelt eléggé, nem tudta, milyen jónak számít ez egy kezdőtől. Viszont innen mintha minden adta volna magát, egy kissé a magánélete és a rossz párkapcsolata elől menekülve egyre csak emelte a tétet és a kilométereket.

„Nem találsz leggyorsabb időket nálam. Ultrafutó vagyok, nem a sebesség, hanem a távolság a cél. És imádom ezt” – hirdeti a mottója, és ha már ebben az irányban indult el, évről évre remek eredményeket ér el. Rendre nagyszerűen teljesít osztrák és lett versenyeken, szerepelt már terepfutó- és 24 órás világbajnokságon. Az idei 100 km-es vb-n Berlinben győzött a 35 feletti nők kategóriájában, ám kétségtelenül a legnagyobb eredménye, hogy a nők közül tavaly és idén elsőként teljesítette a Spartathlont. „Nincs olyan, hogy nem vagyok képes rá, csak olyan, hogy nem akarom. De amikor a futásról van szó, nincs olyan, amit nem akarok. Kivétel nélkül mindent szeretek benne” – fogalmazott.

Olykor pedig egészen extrém megoldásokkal hívja fel magára a figyelmet. Két évvel ezelőtt a koronavírus-járvány szigorú kereteket szabott a sportolóknak is, a hobbifutók sem edzhettek úgy, mint korábban.

Dzaviza nem volt rest, 37 kilométert futott otthonában, a 22 méteres köröket 1687-szer tette meg, ráadásul 172 eurót adományozott beteg gyerekek gyógyítására – azt azt összeget, amely egy végül törölt osztrák terepfutóverseny nevezési díja lett volna.

Frissítésként a lánya szolgált energiaitallal és házi palacsintával. A hagyományos edzésmunkában a futáson túl általában sok kerékpározással, erőnléti tréninggel és jógázással készül, emellett odafigyel a regenerációra – s persze dolgozik is. A tavalyi Spartathlon után úgy fogalmazott, hogy neki ez nem egyszerűen egy verseny, annál sokkal többet jelent neki, így vélhetően az idén nem utoljára láttuk a rajtvonalnál.

És talán Spártában, győztesként sem...

Felhasznált források: runningdiana.com, mybestruns.com, medivid.com

Fotók: Diana Dzaviza/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Szoros volt a hajrá, de Kovács Gáspár győzött a hazai terepen

Csupasport
2025.12.02. 12:54

Nem akart versenyezni, végül megnyerte a félmaratoni távot

Csupasport
2025.12.01. 17:50

Verseny közben döntött a távról – győzelem és egyéni csúcs lett belőle

Csupasport
2025.11.30. 11:23

Nehéz út van mögötte, de már látja a fényt az alagút végén

Csupasport
2025.11.27. 12:13

Hazai pályán versenyzett, győzött is az Őrségben

Csupasport
2025.11.26. 12:05

Bekapcsolt a versenyszellem, meglepő győzelmet aratott

Csupasport
2025.11.24. 18:20

Keller Sándor hiszi, kiemelkedő eredményre lehet képes a backyardban

Csupasport
2025.11.22. 15:16

Elkönyvelte a második helyet, végül aranyérem került a nyakába

Csupasport
2025.11.21. 12:24
Ezek is érdekelhetik