Nyikos Viktória nem érzi magát fiatalnak az ultrafutáshoz, készen áll a kihívásokra

 

Szombaton élete első bajnoki címének örülhetett. Küszöbön állt a nagy siker, vagy váratlanul érte?
Ha őszinte akarok lenni, eléggé magabiztos voltam – jelentette ki Nyikos Viktória, aki 7:48:17-es időeredménnyel nyerte meg a Budakalászon rendezett 100 kilométeres országos bajnokságot. – Nyerni mentem a versenyre, biztos voltam benne, hogy képes vagyok 4:40-es tempóban lefutni száz kilométert. Erre készültem, tudtam, ha nem jön közbe gyomorprobléma vagy valami hasonló, sikerülni fog. Nem ért tehát váratlanul ez a teljesítmény, amelyre hatással lehettem, arra viszont nem, hogy kik indulnak. Ha, mondjuk, rajthoz állt volna Bérces Edit a 2002-es formájában, nem én győzök, de a 4:40-es átlagot akkor is tartottam volna.

Futott már versenyen vagy akár csak edzésen száz kilométernél többet?
Nem. Voltak hosszú versenyeim, például a Korinthosz 80, és egyszer edzés jelleggel teljesítettem hetvenöt kilométert az egyesületünk közösségi futásán, de száz kilométert most futottam először.

Mióta fut Szabó Gábor irányítása alatt?
Szabó Gáborral és a Sashegyi Gepárdokkal 2019 februárja óta készülök együtt. Előtte is jó ideje futottam már, de csak egyedül, akkor csatlakoztam a csapathoz. Közben egy évet külföldön töltöttem, tehát nem tiszta ez a három év, de a kezdődátum biztos.

Milyen munkával készült a hétvégi erőpróbára?
Attól függetlenül, hogy hosszú táv várt rám, nagyon sok résztávos edzésem volt, akár száz-kétszáz méter, egy-két kilométer és persze hosszú futások hétvégén. A vége felé gyakran előfordult, hogy szombaton húsz, vasárnap negyven vagy ötven kilométert futottam, de ötvennél többet egyszer sem. Tehát nem úgy készültem, hogy, mondjuk, a táv kétharmadát lefutom előre.

Ezerhatszázkilencvenöt méter hosszú pályán rótta a köröket, mivel lehet ilyenkor enyhíteni a monotonitást?
A versenyt sosem érzem monotonnak, nem unatkozom, minden kilométer után megnézem az órámat, hogy megvan-e a tempó, esetleg kicsit gyorsabb vagy lassabb, mekkora a pulzusom.

Szombaton a tó egyik oldala elég szeles volt, a másik nagyon napos, ami mindig befolyásolta a pulzust és a tempót, ezzel lekötöttem magam, szépen teltek a kilométerek.

Folyamatosan ön állt az élen?
Nem, Cseke Lilla sokáig, talán féltávig vezetett, utána kerültem az élre. Bolyban nem futottam, a saját tempómban haladtam, nem engedtem, hogy ettől bármi eltántorítson.

Volt nagyobb holtpontja?
Fizikailag, az izomzatomat illetően semmilyen problémám sem volt. A derekam fájt a vége felé, de nem volt vészes, erre számít az ember. A lábamon kialakuló vízhólyagok, vérhólyagok fájtak és zavartak minden lépésnél. Hatvan kilométert követően pszichésen is nehezebb volt, vártam, hogy vége legyen a versenynek, emiatt elkezdtem objektív dolgokra gondolni, például hogy de jó, mindjárt jön a következő frissítés, ezt és ezt kell felvennem az asztalról. Ha van vizem, lerakhatom, és a következő körben futhatok anélkül, vagy éppen nézem a fákat, a szép tavat, tehát próbáltam elterelni a figyelmemet, és szerencsére olyan szignifikáns mélypontom nem volt, hogy azt érezzem, meg kell állnom.

Ezerkilencszázkilencvenhatban született, nem fiatal még az ultrafutáshoz?
Nem vagyok fiatal hozzá, legalábbis nem tartom magamat annak. Valóban szokatlan ez az évjárat, viszont fel vagyok készülve pszichésen és mentálisan is a feladatokra. Azt gondolom, hogy az ultrafutók átlagéletkora azért alakul úgy, ahogy, mert sokan amikor már nem annyira tudnak felgyorsulni, inkább elkezdenek hosszabb távokat teljesíteni. Mások negyvenéves koruk környékén találnak rá a mozgás örömére, ők valószínűleg nem lesznek képesek két és fél órás maratonit futni, viszont a hosszú erőpróbákon érhetik őket sikerélmények.

Mennyit segít, hogy régóta fut, és nem a nulláról kellett későn elkezdenie az edzéseket, mint oly sokaknak?
Mindenképpen segített. Kétezertíz óta futok, az első kilenc évben nem volt edzőm, hatperces átlagú félmaratonit futottam – kimentem a Margitszigetre, nem néztem semmit, az órám is csak az idő mérésére volt alkalmas.

Azóta teljesen más munkát végzek, de biztosan könnyebbséget jelent, hogy nem a nulláról kezdtem el Gáborhoz járni. Az elején persze nekem is több nehézséggel kellett szembenéznem, meg kellett szoknom a másfajta terhelést.

Mik a tervei az év hátralévő hónapjaira?
Elsődleges célom a sérülésmentesség. Mivel egyes típusú diabéteszem van, a regenerálódás a vércukorszintem függvénye. Ennek mindent alárendelek, adott esetben, ha azt érzem, kétes a helyzet, a kemény edzést is könnyebbre váltom. Augusztus végén lesz a száz kilométeres világbajnokság Berlinben, azon tervezzük az indulást, addig maratonin és ötven kilométeres versenyeken szeretnék erős eredményeket elérni és gyorsulni.

A cukorbetegséget ki tudja zárni, nem befolyásolja a teljesítményét?
Azt nem mondhatom, hogy nincs rá hatással, ugyanakkor előbb lettem cukorbeteg, szóval mindig így futottam. Majdnem minden futónak van valamilyen problémája, nem akarom hangsúlyozni, milyen nehéz nekem. Nagyon jó orvosom van, sokat köszönhetek neki, az ő érdeme, hogy ilyen teljesítményt tudok nyújtani. Nem szoktam azon gondolkozni, lehetnék-e jobb, ha nem lennék cukorbeteg, mert ezt sohasem tudjuk meg – ebből kell kihozni a maximumot!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN- HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!