csupasport bannerhátsófüves banner

Az Országos Kéktúra útvonalát is érinti a decemberben átadott Bátor tanösvény

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2022.01.23. 15:28
null
A 8.2 kilométer hosszú Heves megyei tanösvény útvonalán a kirándulók megismerkedhetnek a környék csaknem háromezer évre visszanyúló történelmével.

December közepén adták át a Heves megyei Bátor községet érintő Bátor tanösvényt, amely 8.2 kilométer hosszan (219 méter szintkülönbséggel) kanyarog a helyi védettséget élvező Nagy-oldal körül. A kirándulók a túra alatt megismerkedhetnek a 165 millió évvel ezelőtt a tenger mélyén végbemenő vulkáni folyamatoktól a vidék korábbi gazdagságát megalapozó barnakőszéntelepek képződéséig tartó földtörténeti időszakkal, valamint a környék védett élővilágával, és bepillantást nyerhetnek a település csaknem háromezer évre, egészen a késő bronzkorig visszanyúló történelmébe.

A tanösvényről minden szükséges információ elérhető Bátor község hivatalos honlapján.

Túránkat az Országos Kéktúra (OKT) teljesítésével is összeköthetjük, amelynek 22. szakasza érinti az útvonalat, és ad lehetőséget a kitérőre.

A Bátor tanösvény fő vonzereje, hogy a könnyű terep révén gyerekekkel is bátran neki lehet vágni, valamint a környéken sok a látnivaló. Az út mentén kihelyezett 12 információs tábla részletesen bemutatja a környék élő, élettelen és kultúrtörténeti érdekességeit, a földtörténeti és biológiai ismereteken kívül elolvashatjuk a híres Vidróczki Márton történetét, akit a legtöbben mátrai betyárként ismernek – holott csak élete utolsó három évét töltötte a Mátrában, azelőtt Bátor környékén élte a betyárok cseppet sem egyhangú mindennapjait.

A tanösvény a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával valósult meg Bátor község önkormányzatának megbízásából. A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület együttműködő partnere a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Egererdő Zrt. Egri Erdészete volt.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Kinizsi Százas: kezdjünk ráhangolódni

Csupasport
2026.03.11. 14:07

Fahidak és kilátó az ország egyik legkülönlegesebb tanösvényén

Csupasport
2026.02.28. 20:52

Könnyed túra a Petőfi-pihenőhöz

Csupasport
2026.02.23. 21:24

Már lehet nevezni a Gerecse teljesítménytúrákra

Csupasport
2026.02.22. 19:35

Ha nem vízálló a túracipőnk, így azzá tehetjük

Csupasport
2026.02.14. 18:08

Február végén rendezik meg a Rejtett Kincsek Túráit

Csupasport
2026.02.11. 18:03

Családi körtúra az Árpád-kilátóhoz

Csupasport
2026.02.04. 14:31

Európa utolsó vadonjának meghódításához kell a bátorság

Csupasport
2026.01.31. 09:53
Ezek is érdekelhetik