27 ezer kilométert tett meg 429 nap alatt a német Jonas Deichmann

Vágólapra másolva!
2021.12.05. 20:44
A mexikóiak Forrest Gumphoz hasonlították a százhúsz egyéni Ironman-versenynek megfelelő távot teljesítő Jonas Deichmannt.

Körbetriatlonozta a világot.


A német Jonas Deichmann 27 ezer kilométert tett meg 429 nap alatt, ami első olvasatra döbbenetesnek tűnik, aztán másodikra is. Ha elosztjuk, mindez csaknem 63 kilométert jelent naponta, hősünk 120 egyéni Ironman-versenynek megfelelő távot tett meg, összesen 456 kilométert úszott, 21 600 kilométeren át kerékpározott, és 5064 kilométert futott le. A sportoló a kalandot Németországban kezdte, átbiciklizett Szlovénián, 54 nap alatt végigúszta a horvát tengerpartot, majd ismét bringára pattant, s Törökországot vette célba.

„A legnagyobb problémám az úszásútvonal megtalálása volt, mivel erős áramlattal szemben nem lehet úszni, és sok helyen eléggé veszélyes is. Végül ráleltem arra a sávra, ahol egyhuzamban le tudtam úszni 460 kilométert a horvát tengerpart mentén. Kalandorként mindig is arról álmodoztam, hogy körbejárom a világot, így az első világ körüli triatlon tökéletes kihívásnak látszott. Ha van benned szenvedély, és szilárdan hiszed, hogy képes vagy rá, akkor sokkal többre is képes vagy, mint gondolnád” – taglalta Deichmann, aki többszörös világcsúcstartó volt, kerékpározással döntött rekordot három kontinensen is.

Az expedícióját a kísérőjármű igénybevétele nélkül teljesítette, az úszás során egy tutajba kapaszkodva pihent és kapott frissítést, esténként pedig a parton táborozott, míg a kerékpáros- és futószakaszokon utánfutón vitte a felszerelését, és az útvonal mentén vert sátrat.

A koronavírus-járvány befolyásolta a kísérletét, az utazási korlátozások miatt Iránon, Pakisztánon és Indián nem tudott keresztülbringázni, emiatt 13 hétnyi várakozást követően a téli Oroszország és a nyári Mexikó „áldásait” is élvezhette egymás után – a kettő közötti hőmérséklet-különbség nyilvánvalóan brutális.

Deichmannt a filmbeli hőshöz, Forrest Gumphoz hasonlították a mexikóiak, több szakaszon vele futottak, kerékpároztak, ő meg hatalmas szakállával tényleg nagyon hasonlított a Tom Hanks által megformált karakterhez, aki minden különösebb ok nélkül elhatározta, hogy fut egy kicsit, és ennek jegyében keresztülszelte az amerikai kontinenst. Jonas októberben Cancúnból Portugáliába repült, ahol megkezdte túrája utolsó szakaszát, s visszabiciklizett Münchenbe.

Megküzdött a hóval és a betegséggel, átlagban napi száz mérföldet tett meg. Aztán hétfőn, november 29-én a csúcsdöntő bekerékpározott München belvárosába, magasba emelte járművét, és az érdeklődők ünneplése mellett véget vetett fantasztikus utazásának. Jonas Deichmann következő vállalását 2023-ra időzíti, most pihenni akar, ad magának 14 hónapot a regenerálódásra.

Fotó: Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik