csupasport bannerhátsófüves banner

Óránként 6.7 km – 85-ször egymás után

R. E. B.R. E. B.
2021.10.23. 10:50
null
Világcsúcsot állított fel a 45 éves Harvey Lewis, aki 85 órán keresztül futott hatvanpercenként 6.7 kilométert az amerikai Big Backyard Ultrán.

„A határok azért vannak, hogy áttörjék őket” – fogalmazott júniusban John Stocker, aki akkor 81 órás teljesítménnyel ért el világcsúcsot az úgynevezett Backyard Ultra-műfajban.

Nos, a Badwater-győztes, többszörös 24 órás világbajnoki induló Harvey Lewis ismét megmutatta, mennyire igaza van a brit férfinek, hiszen 85 órás produkcióval átadta a múltnak Stocker rekordját, nemrég ugyanis Tennessee-ben rendeztek versenyt a műfaj legjobbjainak, Lewis pedig a 85. órában is célba ért.

Emlékeztetőül: ebben a formátumban óránként kell megtenni azonos távot, 6.7 km-t, és aki a következő óra kezdetén nem tud rajthoz állni, kiesett, míg az utoljára a pályán maradó győz.

Ha a magyarokra gondolunk, Csécsei Zoltán 52 órával nyerte meg a Tihanyban rendezett Riska 1 Way Ticket Runt.

Harvey Lewis a vetélytársaihoz hasonlóan múlt szombat reggel hétkor futott ki az első órára, s a többség fokozatosan kihullott mellőle, ő azonban haladt előre rendületlenül. Nemcsak ő, Chris Roberts is célba ért a 84. órát követően, sőt el is kezdte a 85.-et, ám hiába körözte le a korábbi világcsúcsot, csak egy nyerhet, s mert ő már nem ért célba, kiesett. A győztes Lewis négy nap és három éjszaka után is bírta, végül 350 mérfölddel, azaz 570 km-rel a lábában fejezte be a versenyt. Mint utóbb kiderült, a negyedik napon egy eséskor kézközépcsonttörést szenvedett, ám összességében ez sem hátráltatta.

Az esemény minidrámát is hozott, hiszen a japán Morisita Terumicsi azért nem indulhatott útnak egy újabb körre, mert harminc másodperccel kicsúszott a határidőből a nyolcvanadik órában…

No de vissza Lewisra, aki megérdemli a kalapemelést: a sikere még akkor is elképesztő, ha tudjuk, nem számít rutintalannak a műfajban, márciusban 55 órával győzött egy ohiói viadalon. Egyébként a férfi előzetesen plusz egy nap szabadságot kért, mert akkor úgy érezte, hogy még tovább tarthat a verseny…

Borítókép: Howie Stern Instagram

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
9 órája

Nem látott rá esélyt, mégis bronzérmes lett az UTT-n

Csupasport
2026.08.06. 19:58

Légzési probléma után nagyszerű pályacsúcs az UTT-n

Csupasport
2026.08.01. 16:58

Bódis Tamás harmadik lett a brutális ultramaratonon

Csupasport
2026.07.29. 14:51

Az UTT-terv bejött, a harmadik hely pedig hab volt a tortán

Csupasport
2026.07.28. 16:29

A csodálatos panoráma repítette előre a Tapolca Trailen

Csupasport
2026.07.27. 14:44

Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Csupasport
2026.07.26. 14:48

Meglett a száznyolcvan kilométer, aranyéremmel mehetett haza a lányához

Csupasport
2026.07.23. 14:44