Szőnyi Ferencet elütötték, de célba ért

Vágólapra másolva!
2021.09.23. 20:02
Lezárt pályán (!) cserbenhagyásos baleset (!) érte Szőnyi Ferencet a Mexikóban rendezett ötszörös Ironmanen, ám az 57 éves komáromi sportoló a súlyos sérülések ellenére is befejezte a versenyt.

Nemrég honlapunk is beszámolt arról, hogy Lubics Szilviát verseny közben ütötte el egy autó, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem szenvedett súlyosabb sérülést.

Nos, némileg hasonló eset történt Szőnyi Ferenccel, ám kezdjük az elején.

A Racemachine néven ismert 57 éves komáromi amatőr sportoló a mexikói Manuel Dobladóban (León) vágott bele egy ötszörös Ironman teljesítésébe.

A múlt szombati kezdéskor 19 km úszás, 900 km kerékpározás és 211 km futás várt rá, no meg meglehetősen spártai körülmények.

A közösségi oldalán folyamatosan beszámolt az eseményekről, így arról is, hogy 25 méteres, 18 fokos medencében kellett tempózni, városi, 3 km-es pályán tekert – ennek még lesz jelentősége –, továbbá 2 km-es futókör várta a „hajrára”.

Az úszást 8:40 alatt teljesítette, majd azzal a lendülettel átült a kerékpárra. 217 km után a második helyen járt, de már ekkor akadt gondja, ugyanis egy kutya megtámadott egy litván versenyzőt, és ahogy fogalmazott az online napló, „Ferit is megkóstolta”. A tavaszi térdműtéte után azonban még így is nagyon jó erőben volt, ám ekkor beütött a krach.

 

https://www.facebook.com/PresidenciaManuelDoblado/videos/639794194092053

 

„Leírni is nehéz… Megpróbálom. Ferit délután öt órakor cserbenhagyásos baleset érte a lezárt pályán. Elütötte egy autó, és továbbhajtott” – adta hírül a Szőnyivel történteket őt kísérő párja, Menyhárt Szilvia.

Szerencsére egy másik kocsi arra járt, mentőt hívott, ellátták, ő pedig a fájdalmai ellenére visszaállt a pályára, hogy letekerje a maradék 330 km-t.

VILÁGCSÚCS MEXIKÓBAN
Az ötszörös Ironmanen négyen álltak rajthoz, végül a lengyel Robert Karas nyerte meg a viadalt 67 óra 58 perc 1 másodperces időeredménnyel. A fiatal lengyel 2018-ban a kétszeres, 2019-ben a háromszoros Ironman távján állított fel világrekordot, most mind a három távon az övé a rekord.


Néhány kör – és 35 ébren töltött óra – után azonban muszáj volt pihenni kicsit, hiszen a jobb lába beledagadt a cipőbe, és a térde is a duplájára nőtt. Mindezek ellenére letekerte a penzumot, és futni kezdett, ám idővel kiderült: „A bringa, a verseny heve eddig plasztikusan elfedte gondjaim javát” – minden végtagja megsérült, mindene fájt.

Ám Szőnyi Ferenc, a kétszeres Double Deca Classic-teljesítő nem véletlenül kapta a Racemachine becenevet. A verseny közösségi oldala szerint végül 111 óra, 27 perc és 9 másodperces eredménnyel célba ért.

https://www.facebook.com/PresidenciaManuelDoblado/posts/4672560199423290

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik