Sok tanulsággal szolgáltak a Gerecse-túrák

Nagy ZsoltNagy Zsolt
Vágólapra másolva!
2021.09.02. 13:54
A 2020 áprilisa helyett idén augusztus 28-29-én megrendezett Gerecse-teljesítménytúrák számos téren eltértek a hagyományoktól. Németh Ádám szervezővel a tapasztalatokról beszélgettünk.

Először szervezte a Magyar Természetjáró-szövetség (MTSZ) kétnaposra a Gerecse teljesítménytúrákat. A korábbi rendezvényeken egy napon álltak rajthoz a 10, 20, 30 és 50 kilométeres távon indulók, ezúttal azonban augusztus 28. az ötvenes, augusztus 29. pedig a többi távon próbálkozó túrázóké volt. A megoldást leginkább a kényszer szülte, a koronavírus-járvány miatt háromszor halasztott rendezvényen a biztonság érdekében el kellett osztani a tömeget. A túrán ráadásul a hatályos kormányrendelet értelmében csak védettségi igazolvány birtokában lehetett részt venni, így a létszám is megcsappant:

az 50 kilométeres túrán 3000 helyett kb. 1000-en, a többi távon 5000 helyett kb. 1500-an vettek részt.

„Minden alkalommal van egy bizonyos százalék, amely a nevezése ellenére nem jelenik meg, normál évben 5-10%, esős időben 15-20% vagy még több – magyarázta érdeklődésünkre Németh Ádám, a Magyar Természetjáró-szövetség (MTSZ) Gerecse-teljesítménytúráért felelős szervezője. – Ezúttal a többszöri halasztás, a tizenkét havi sportrendezvényen négy hónapra sűrítése és a védettségi igazolvány bemutatásának kötelezettsége tartott távol sokakat, a kétnapos rendezvény miatt pedig egyik nap sem volt a korábban megszokott tömeg. Ez sokaknak tetszett, mivel kényelmesebben lehetett haladni, és akadt, aki az ötven kilométeres táv után másnap valamelyik rövidebbet is teljesítette, mondván, azokat eddig nem tudta megnézni. Másoknak viszont kellemetlenséget okozott, ha a család egyik fele a hosszabb, a másik a rövidebb távra nevezett be, és két napot kellett megoldaniuk.”

A rajtoltatás mellett az ellenőrzőpontoknál is változásokat vezetett be az MTSZ, a haladást QR-kódokkal, érintésmentesen lehetett igazolni, de a gyenge térerő vagy a „gyűjtési kedv” miatt pecsételést is lehetett kérni. A következő, jubileumi Gerecse-teljesítménytúrákat várhatóan 2022. április 23-24-én rendezik, bár még nem lehet biztosra mondani, hogy a kétnapos lebonyolítás megmarad.

„A következő egy-két hónap feladata lesz elemezni a visszajelzéseket, és levonni a tanulságokat a következő évekre.

Az elmúlt másfél év mindenkiben nyomot hagyott, és az emberek is érezhetően másképp állnak a rendezvényekhez. Nemcsak nálunk, máshol is jelentősen megcsappant a résztvevők létszáma. Változásokra lehet szükség, át kell gondolnunk, milyen téren fejlődhetnénk. Addig is úgy döntöttünk, hogy bár jogilag nem lenne kötelességünk, a nevezési díjat visszakérhetik, akik nem indultak a túrán. Szeretnénk, ha mindenki jó szívvel gondolna vissza erre a hétvégére.”

A visszatérítést az érintettek a Gerecse 50 weboldalán a profiljukba belépve tudják kérni, a határidő szeptember 30. éjfél.


„Más volt, mint az eddigiek”


A kétnaposra nyújtott Gerecse-teljesítménytúrák 30 kilométeres szakaszán indult és ért célba Nagy Nóra Zsófia, aki korábban az 50 kilométeres távot is teljesítette. Most vegyes, ám többnyire pozitív élményekkel gazdagodott.

„A szervezés nagyon gördülékenyen ment, a védettségi igazolványt becsipogtatták, adtak egy nagyon aranyos gerecsés zsákot, benne többek között almával és műzliszelettel. A rajtnál jóval kevesebben voltak a megszokottnál, az erdőben is elszórtan haladtunk, de ezt egyáltalán nem bántam. Az ellenőrzőponton a QR-kódos leolvasás gyorsan ment, egyedül a lapra kellett vigyázni, hogy ne gyűrődjön. Igazából mindent tetszett, de a régi hangulat hiányzott, nagyobb élmény volt beérni korábban. Akkor a célban főtt étel várt, le lehetett ülni beszélgetni, most megkaptuk a kitűzőt, és ment mindenki haza.”


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik