csupasport bannerhátsófüves banner

Lőw András: Itt senki sem mehet biztosra

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2021.09.24. 09:46
null
A rekorder Lőw András huszonkettedik alkalommal teljesítené a Spartathlont, amely sok mindenben megváltozott az elmúlt csaknem harminc évben.

Péntek reggel végre elrajtolt az ultrafutók nem hivatalos világbajnokságán, a Spartathlonon Lőw András, a mezőny legrutinosabb versenyzője. Huszonnegyedik alkalommal vesz részt rajta, az eddigi huszonhárom versenyéből huszonegyet teljesített, ezzel a német Hubert Karllal együtt rekorder. Igaz, legutóbb három évvel ezelőtt, 2018-ban nem ért célba, így most elsősorban az motiválja, hogy ismét végigfussa a versenyt.

„Volt bennem némi bizonytalanság, mert legutóbb három éve sikerült teljesítenem a versenyt, ami nálam szokatlanul hosszú idő – mondta a Csupasportnak Lőw András. – Bizakodó vagyok, de biztosra még sohasem mentem. Már csak azért sem, mert jól tudom, hogy a mezőnynek legalább az egyharmada nem ér célba. A felkészülésem most talán annyit változott, hogy sokkal többet és tudatosabban tornáztam, sok törzsizom-erősítő gyakorlatot végeztem.”

Lőw Andrást már aligha éri meglepetés, de nála kevesebben tudják, mennyit változott a verseny az évek alatt.

„Amikor először mentem ki kilencvenkettőben, átbuszozva Jugoszláviát, még azt sem tudtam, mire számítsak. Teljesen más volt minden, azóta már Jugoszlávia sincs, a mezőny pedig négyszer akkorára duzzadt, és ha lehetne, még többen jönnének. Elképesztő, mennyire népszerű és ismert lett a verseny.

Akkor már az is nagy szó volt, ha valaki lefutott egy maratonit, míg most senki sem lepődik meg azon, ha, mondjuk, valamelyik munkatársa teljesíti a távot – folytatta Lőw András. – Egyvalami azonban változatlan. Most is sok barátom van a mezőnyben, és elsősorban ez az oka, hogy ismét nekivágtam a nagy kalandnak.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
57 perce

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

Hadi Attila: Amikor a Spartathlonon felkel a nap, minden megszépül

Csupasport
2026.09.20. 08:20

Aleksandr Sorokin a Spartathlon-győzelem után jött rá, mekkora potenciál van benne

Csupasport
2026.09.19. 14:54

Újra indul a 21 Napos Kihívás, 17 helyszínen rajtol az őszi forduló

Egyéb egyéni
2026.09.05. 15:38

Győzelmet hozott a Deseda Ultramaratonon a túlélő üzemmód

Csupasport
2026.08.24. 11:56

Így fussunk hatékonyan a nyári kánikulában

Csupasport
2026.07.04. 19:58

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25