Rekordra törnek a Trónok harca helyszínén

Vágólapra másolva!
2021.02.11. 18:46
Az Antrim Coast nevű versenyen tömegviadalról és északír csúcsokról álmodik a főszervező. Emlékeztetőül: Mo Farah néhány hónapja itt próbált brit rekordot felállítani.

A lélektani határok ledöntésében reménykedik James McIlroy, az észak-írországi P&O Ferries Antrim Coast félmaratoni futóverseny szervezője. Tavaly ősszel honlapunk is beszámolt róla, hogy a négyszeres olimpiai bajnok Mo Farah itt kísérelte meg átírni az általa felállított brit félmaratoni rekordot (59:32). A tervhez minden adva volt, hiszen Belfast környéke szinte teljesen sík, azaz gyorsnak számít, ám Farah „csak” 1:00:27-ig jutott szeptemberben – ellenben a férfiaknál (Stephen Scullion, 1:01:08) és a nőknél (Lily Partridge, 1:11:36) is megdőlt az északír csúcs.

James McIlroy szeretné, ha az augusztus 29-i eseményen nem egyszerűen új rekord születne, hanem áttörne a férfiaknál az egyórás, míg a nőknél a 70 perces határ.

Ugyancsak a tervek között szerepel, hogy az esemény minden korábbinál több résztvevőt vonzzon, a korábbi 800-as futó – aki jó barátságot ápol Farah-val – 10 ezer indulóval és több tízezer nézővel számol.

Tavaly a megszokottnál sokkal kevesebb szurkoló nézhette élőben az eseményt, vissza kellett fordítani azokat, akik buszokkal szerettek volna jönni Skóciából vagy Írországból, az idén azonban már nem lesz ilyen.

„Ez valószínűleg az első elit utcai verseny lesz az olimpia után – hangsúlyozta a viadal jelentőségét a főszervező a neves Athletics Weeklynek, utalva az augusztus 29-i dátumra. – Azért nem gyakori, hogy Észak-Írország jelentős atlétikai eseménynek ad otthont. Remélem, építhetünk a tavalyi jó időeredményekre, ráadásul a pálya nagyon gyors, és UNESCO világörökségi részen halad keresztül.”

McIlroy nyilván némileg hazabeszélve dicsérte a pályát, ám a környezet tényleg annyira izgalmas, hogy még a Trónok harca forgatási helyszíneként is szolgált.

Az Antrim Coast egyébként akkor lendült fel igazán, amikor a World Athletics Label Road Races-sorozat három brit versenyének egyike lett (a másik kettő a nagy presztízsű londoni, illetve a cardiffi maratoni).

Bár Mo Farah-nak szeptemberben nem sikerült brit rekordot futnia, James McIlroy szívesen gondolt vissza arra, hogy nagyon éles volt a verseny a férfiak mezőnyében, ráadásul a 62 futó közül 35 (!) egyéni csúcsot futott. Noha tavaly a járványhelyzet miatt le kellett mondani a külföldi futókról, a szervező szeretné, ha az idén nemzetközi lenne a verseny, például odacsábítaná a 17-szeres NCAA-bajnokot, Edward Chesereket.

Nyitókép: visitbelfast.com

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik