Szilágyi Dorottyának az is megfordult a fejében, hogy feladja, de végül dunaújvárosi vízilabdás társaival körbetekerte a Balatont.
Nem akármilyen csapatépítő programot eszelt ki együttesének, a Dunaújváros női vízilabdázóinak Mihók Attila edző: a társaság múlt héten csütörtöktől vasárnapig körbetekerte a Balatont. A nagyjából 210 kilométer kerékpározás nemcsak a közösségi szellemet építette, edzésnek is beillett, legalábbis így fogalmazott Szilágyi Dorottya, az Egerből két idény után visszatérő 23 éves válogatott pólós.
Szilágyi Dorottya (jobbra, oldalt Horváth Brigitta) a több mint 200 kilométeres túra nem minden pillanatában mosolygott
„Talán ha négy napra nyúlt volna, nem annyira megterhelő, így viszont igencsak megéreztük – kezdte az Eb-bronzérmes szélső. – Én amúgy is derékfájós vagyok, a második nap – Tihannyal, Badacsonnyal meg a dombokkal – megviselt. Többször is azt éreztem, szörnyű, kész, végem, inkább feladom.”
Persze nem tette, így végig részese volt a mókának. Összesen 23-an tették meg a távot, hiszen a felnőttekkel tartottak az ifjúságiak is. „Minden elismerésünk nekik, senki sem nyavalygott, szépen végigtekerték a távot. Velünk több baj volt.”
Szilágyi például arra utalt nevetve, hogy édesanyja korábbi, azaz nagyjából húszéves biciklijével vágott neki a több mint kétszáz kilométernek.
Jutott idő a strandolásra is
„Ötösnél feljebb nem is tudtam váltani, mert különben leesett a lánc, szóval én a többieknél morcosabban bringáztam.”
Az indulás egyébként a tervezetthez képest nagyjából egy órával tolódott, mert Mucsy Mandula rögtön a startnál defektet kapott, míg másoknak a csomagtartóval gyűlt meg a bajuk, így lepotyogott ez-az, aztán az első este a sátrak felállítása hozott néhány mulatságos-bosszús pillanatot. Az első nap egyébként mindenkit vitt a lendület, míg a harmadikon szinte végig sík terepen haladtak, így könnyebben tették meg a hetven kilométeres „penzumot”. A már említett embert próbáló második nap fénypontja pedig egy taco truck volt, ahol isteni mexikói ételt ettek. Az a bizonyos taco…
„Többször is megálltunk kávézókban, ott étkeztünk, mert senki sem akart pluszsúlyt cipelni. Amúgy már az első nap három csoportra oszlottunk, elől a gyors, szuper bringákkal indulók haladtak, de húsz-harminc kilométerenként bevártuk egymást, megszámoltuk, megvan-e mindenki. Az utolsó napon már roppant fáradtak voltunk, ám a sok nyavalygással együtt is végigtekertük, és nagyon jó volt a célba érkezés.
Azt éreztük, hogy bármit képesek vagyunk megcsinálni.”
CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
