Nagy hőségfutás: Fokozatosság és rendszer

Vágólapra másolva!
2020.07.19. 09:16
Az immár edzőként is tevékenykedő Spartathlon-győztes Bódis Tamás azt tanácsolja, hogy a vállalkozó kedvűek fokozatosan lendüljenek bele a honlapunk által meghirdetett Nagy hőségfutás kihívás teljesítésébe.

Kezdjük azzal: mekkora kihívás megtenni száz kilométert egy hónap alatt?
Ha hetekre osztjuk, az nagyjából huszonöt kilométer, azaz három-négy edzésre bontva még tíz kilométert sem kell futni egyszerre. Nagyjából kezdő futó is képes lehet teljesíteni, bár kezdő és kezdő között is van különbség.

Amikor ön kezdte, milyen adaggal indított?
Speciális az esetem, hiszen már katona voltam akkortájt, kötelékfutást is teljesítettem, és pluszban is edzettem. Emlékszem, a négyszázas pályán tizenkét kilométert futottam egyszerre, vagy a várostól a laktanyáig és vissza összesen tizenhármat. Erőnléti edzéseket is végeztem, ezt ajánlom a mostani futóknak is, mert keresztedzésnek tökéletes.

Milyen egyéb tanácsai vannak?

Nem érdemes rohanni. Azt mondanám, hogy másfél-két kilométeres roppant lassú futással érdemes bemelegíteni, amely után hasznos megállni, kicsit gimnasztikázni, dinamikusan nyújtani, és utána futni.

Az a tapasztalatom, hogy sokan elfelejtenek a végén nyújtani, így bármennyire evidensnek tűnik, jegyezzük meg: a befejezéskor nyújtsunk. A fürdéskor, zuhanyozáskor érdemes kicsit melegebb vízzel „lecsapatni” a lábat. Ahogyan telnek a napok, a hetek, egyre nagyobb lesz a terhelés, szóval még inkább figyeljünk a nyújtásra. Kapható henger, lehet szalagokat használni, érdemes ilyesmit beszerezni. Ezekkel akár filmezés közben is lehet dolgozni, szóval nem vesznek el időt, ám nagyon hasznosak.

Hogyan érdemes elosztani a kilométereket?
Fontos rendszert kialakítani, mert mindegy, mihez fogunk az életben, a rendszertelenség nem jó. Ezenkívül érdemes a folyamatosságra törekedni, ne az első héten akarjuk a legtöbbet futni. Kezdő és kezdő között is van különbség, akad, aki belesétál a három kilométerbe, más lefut egyben hetet.

Önmagunkhoz mérve kell lépésről lépésre növelni a távot.

Ezeket nemcsak kiváló futóként, hanem immár edzőként is tanácsolja. Hogy megy ez a munka?
Sokan keresnek, akiknek szeretnék segíteni, így már lassítani is kell, hogy mindenkire elég idő jusson. Személyesen találkozunk, vagy telefonon konzultálunk, próbálom javítani a hibát, mozgáselemzést végzek, hogy minél személyre szabottabb legyen a foglalkozás. Hetente már csak egy-két új futót tudok fogadni, és lassan be is telik a naptár. Edzőtábort is szervezek, amelynek nem az a lényege, hogy minél többet fussunk. Inkább kiránduló jellegű jóleső futások lesznek, amelyek mellett megtanulhatják az érdeklődők, hogyan kell táplálkozni, helyesen regenerálódni, plusz megismerkednek a futás anatómiai oldalával. Az a cél, hogy minél többet tanuljanak, az ismereteket jól beépítsék a saját edzéseikbe, és az egyéb programok sem maradnak el, mint például kalandpark vagy élőcsocsó. Legyen csapatépítő, kicsit szórakoztató program az egész.

Érezhető lelkesedéssel beszél erről a szerepről is, de mi a helyzet a futó Bódis Tamással?
A koronavírus-járvány miatt nem állt meg az életem, még ha az évnek oda is vert. Kőkeményen készülök, futom a távokat. A privát Ultrabalatonon ugyan nem értem el a kitűzött célt, de a tavalyinál rosszabb körülmények között faragtam egy órát az időmből, azaz jobb állapotban vagyok, mint egy éve. A fő csapásirány a Spartathlon, ám most várunk, hogy megrendezik-e. Ha nem, akkor hazai ultrafutóversenyek jöhetnek szóba – van egy lejátszatlan meccsem az Ultrabalatonon, továbbá lesz száz kilométeres és huszonnégy órás országos bajnokság. Minden annyira kérdéses, hogy csupán egy biztos: mindennap kimegyek edzeni.

Nagy hőségfutás kihívásunk támogatója, a gyulai Hőforrás Hotel Magyarország első futóbarát szállodájaként ősz végéig minden héten sport- és gyermekanimációs programokkal várja a vendégeket. Érkezzen Gyulára párjával vagy családjával, a Hőforrásban garantálható az élményekkel teli pihenés. Keresse ajánlatainkat honlapunkon!

www.futobarathotel.hu

(x)


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik