csupasport bannerhátsófüves banner

Még nincs itt a teljesítménytúrák ideje

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2020.05.10. 15:58
null
A teljesítménytúrázással kapcsolatban továbbra sem enyhültek a feltételek, az MTSZ közleményben tette egyértelművé, hogy jelenleg vidéken sem lehet tömegesen, szervezett körülmények között túrázni.

A Magyar Természetjáró-szövetség nemrég ismét tájékoztatást adott tagszervezeteinek a természetjáró-rendezvények szervezésével kapcsolatban. Hivatkozva a Magyar Közlönyben közzétett kormányrendeletekben foglaltakra egyértelművé tette, hogy

a szervezett természetjárás nem tartozik a jogszabályban említett sportrendezvény és edzés fogalomkörébe.

Állásfoglalása szerint természetesen lehet mondani, hogy a túrázás sport, de a jogi szövegkörnyezet szerint nem életszerű, nem kivitelezhető zárt körülmények között a szabadban túrázni, valamint az előírások figyelembevétele alapján a nem közös háztartásban élők részére edzésnek nevezett csoportos természetjárás sem szervezhető.

Mindezen az enyhülő vidéki szabályozások sem változtatnak, a gyülekezési korlátozás miatt ugyanis nem kivitelezhető a szervezett természetjárás csoportos formája. Továbbra sem lehet tehát – létszámtól függetlenül – munka-, teljesítmény-, emlék- és csoportos túrákat, versenyeket, kupafordulókat, táborokat és ezen fogalmak bármely szinonimájával megegyező szabadidős tevékenységet szervezni.

Az MTSZ ajánlása szerint egyelőre egyénileg vagy a háztartásunkban együtt élőkkel, a szükséges távolság és a higiéniai előírások betartásával túrázzunk.

A fentieken kívül fontos figyelni az időszakosan, elsősorban hétvégén életbe lépő önkormányzati szigorításokat az egyes települések oldalain.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Könnyed körtúra a Rákos-patak mentén

Csupasport
2026.04.18. 19:55

Gerecse 50: túrázás legyen, ne sántikálás!

Csupasport
2026.04.12. 20:25

Már csak pár nap, és indul a nevezés a Kinizsi Százasra

Csupasport
2026.04.08. 16:22

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
2026.04.06. 10:47

Gyalogtúra a Nyakas-hegyen – de futni is lehet!

Csupasport
2026.03.21. 16:14

Kinizsi Százas: kezdjünk ráhangolódni

Csupasport
2026.03.11. 14:07

Fahidak és kilátó az ország egyik legkülönlegesebb tanösvényén

Csupasport
2026.02.28. 20:52

Könnyed túra a Petőfi-pihenőhöz

Csupasport
2026.02.23. 21:24
Ezek is érdekelhetik