csupasport bannerhátsófüves banner

Az úszás más lesz, mint eddig volt

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2020.05.28. 16:26
null
Az óvatos lazítás időszakában érdemes türelmesnek lenni, s muszáj az uszodában is minden egészségügyi előírást betartani.

A korlátozások óvatos lazításának időszakát éli Ausztria. A koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú intézkedéseket fokozatosan feloldják, kinyithatnak az edzőtermek, valamint a strandok is. De mi a helyzet az úszóiskolákkal? Erre a kérdésre igyekezett választ találni a bécsi székhelyű Der Standard című lap Christoph Doczy oktató segítségével.

„A jogi helyzetünket egyelőre nem tisztázták – nyilatkozta a tapasztalt úszó- és triatlonedző. – Nem tudjuk, hogy a május végi strandnyitással együtt az úszásoktatás is elkezdődhet-e, és ha igen, milyen feltételek mellett. Azt tapasztaljuk azonban, hogy óriási igény van az oktatásra, az emberek igenis úszni akarnak.”

Adva van a kérdés, miként hódolhatnak (sport)szenvedélyüknek azok, akik megszokták, hogy az országban mindig pezsgő a szabadidősport-élet, s ahol fiatal és idős egyaránt híve a testmozgásnak.

„Az egyébként is kis létszámú csoportjainkat tovább szűkíthetjük – javasolta Christoph Doczy. – Úgy érzem, hogy a kellő távolságot is tarthatjuk egymástól a vízben.

Egyedül a gyerekeknek és kezdőknek szervezett tanfolyamok esetében lehetnek nehézségek. A kicsik nem szoktak hozzá ahhoz, hogy távolságot tartanak kortársaiktól.

A kezdők esetében pedig fokozott figyelemre, sokszor pedig beavatkozásra van szükség.”

Az úszóoktató azt tapasztalta, hogy sokan inkább a nyílt vizeket keresték és keresik, a bécsi Öreg-Duna kedvelt úti cél lett. A szakértő azonban figyelmeztet, csak az menjen nyílt vízbe , akinek biztos az úszástudása, vagyis legalább 800 métert tud segítség nélkül krallozva megtenni.

„Aki nem szereti a természetes vizeket, annak most türelmesnek kell lennie – magyarázta a szakértő. – Aki úszni akart, annak már a koronavírus-járvány miatt sem volt egyszerű dolga az uszodákban vagy strandokon. Hozzá kell szokni, hogy az uszodai úszás más lesz, mint eddig volt. Korlátozni kell az úszók számát, nem verődhetnek csoportokba az emberek a medence partján. Mindenkinek figyelnie kell a távolság megtartására, a gyorsabb úszót pedig minden esetben előre kell engedni.”

Christoph Doczy azt javasolja, hogy aki még elkerüli a medencéket, eddze rendszeresen az izomzatát, és nem árt, ha fejleszti az állóképességét. Csak figyeljünk a terhelésre, mondván, aki egy órát tud úszni, az nem azt jelenti, hogy egy órát is tud futni. A legjobb alternatív edzéslehetőség a kerékpározás, a szervezetnek azonban ez esetben is időt kell adni az átálláshoz.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Női kézi-vb: Montenegró parádés kapusteljesítménnyel ejtette ki Szerbiát, majd a spanyolok vereségével tovább is jutott

Kézilabda
15 órája

Németország és Spanyolország is csoportelsőként jutott középdöntőbe a női kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.11.30. 19:54

Vb-selejtezők: nemzeti ünneppé nyilváníttatná november 18-át Arnautovic

Foci vb 2026
2025.11.19. 16:59

Eljött a pillanat, Bécsben „döntőt” rendeznek a vb-kijutásért

Foci vb 2026
2025.11.18. 10:16

A bosnyákok legyőzték Romániát, ki-ki meccset játszanak majd Ausztriával

Foci vb 2026
2025.11.15. 22:49

Ausztria nagy lépést tett a világbajnoki részvétel felé

Foci vb 2026
2025.11.15. 19:58

Összejöhet az UEFA rémálma, történelmi zakóra is szükség lehet San Marino pótselejtezős szerepléséhez

Foci vb 2026
2025.10.13. 11:59

Románia a 95. percben szerzett góllal legyőzte a vb-selejtezőben eddig hibátlan Ausztriát

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:40
Ezek is érdekelhetik