Futópadról az ágyba? Ugyan!

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2019.04.22. 20:11
Ellentmondásos vizsgálati eredmények jelentek meg arról, hogy érdemes-e közvetlenül lefekvés előtt sportolni. A németek azt mondják, nem, a svájciak szerint viszont nyugodtan lehet mozogni.

Cseppet sem jó ötlet futópadról rögtön ágyba menni, mondják sokan, mert aki este sportol, rosszabbul alszik. Az osztrák Der Standard című lap igyekezett utánajárni, valóban így van-e. A német alváskutató-intézetet (DGSM) idézte cikkében, amely arra figyelmeztetett, aki röviddel a lefekvés előtt alapos testmozgást végez, számoljon azzal, hogy gondjai lesznek a durmolással.

Az újabb kutatások – mutatott rá a lap internetes oldala – ugyanakkor felettébb ellentmondásos képet festenek a profi és amatőr sportolókat is foglalkoztató témáról. Az EHT Zürich szakorvosai összesen 23 tanulmányt vetettek össze, és arra a következtetésre jutottak, hogy azoknak lehet szükségük több időre az elalváshoz, akik a lefekvés előtti egy órában megterhelő testedzést végeztek. Ám azt nem találták bizonyítottnak, hogy az esti sportolás hatással van a mély alvás mennyiségére, valamint az éjszakai ébredések gyakoriságára.

Sőt megfogalmazták, a sportolás – ha azt több mint négy órával a lefekvés előtt végezzük – nincs rossz hatással az alvásunkra. Éppen ellenkezőleg: a testmozgás elősegítheti az ellazulást és a könnyebb álomba szenderülést, de nem törvényszerű, hogy elő is segíti.

Érdemes fenntartásokkal kezelni a kutatások következtetéseit, az elemzések ugyanis több ponton hiányosságot mutatnak. Van olyan vizsgálat, amely az este sportolókat nem azokkal hasonlította össze, akik reggel vagy délután végeznek testmozgást, hanem csupán azokkal, akik egyáltalán nem sportolnak. Előfordult továbbá az is, hogy csak olyanokat vettek górcső alá, akik nem szenvedtek alvászavaroktól, emellett normál testsúlyú 19 és 28 év közötti férfiak voltak.

Van még tanulmányoznivaló arról, milyen hatással van az esti testmozgás az alvás minőségére (Fotók: Shutterstock)

Lássuk, milyen vizsgálati eredmények születtek még:


  • 2015-ben amerikai pszichológusok különböző életkorú és nemű alanyokat vizsgáltak. Arra a következtetésre jutottak, hogy azok, akik lefekvés előtt kevesebb mint három órával sportoltak, az éjszaka gyakrabban ébredtek fel azoknál, akik délután vagy kora este végeztek testmozgást.

  • Ausztrál kutatók kifejezetten alvászavaros, valamint túlsúllyal küszködő férfiakat vizsgáltak, és semmilyen összefüggést nem találtak az alvás minősége, illetve a késői sportolás között.

  • Noha a svájciak huszonhárom tanulmányt folytattak, ezek összesen csak 275 személy adatait vetették össze, vagyis tanulmányonként körülbelül tizenketten alkották a mintát. Ennyiből képtelenség mérvadó következtetést levonni.


A kutatókat tehát továbbra is foglalkoztatja a kérdés, hogy a sportolás mely következménye befolyásolja az alvásunkat. A megemelkedett testhőmérséklet? Az izomláz? A hevesebb szívverés? Az éjszakai éhség? E tekintetben sincsenek még iránymutató adatok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik