Világcsúcs hetven év felett

Tamás RitaTamás Rita
Vágólapra másolva!
2018.10.24. 15:23
A chicagói maratoni versenyen Jeannie Rice nyolc perccel megjavította a 2013-ban korosztályában felállított rekordot. Az ohioi nagymamának ez volt a 116. maratonija s korántsem az utolsó…

Jeannie Rice 3:27:50-es idővel a közelmúltban világcsúcsot futott a Chicago maratonin a 70 éven felüli nők versenyében, s majdnem nyolc perccel javította meg Helga Miketta 2013-as korosztályos rekordját.

Koreában született, s 19 évesen települt át az Egyesült Államokban. Ingatlanügynökként dolgozik, a világrekordja másnapján is elment dolgozni, annak ellenére, hogy nyugdíjas. Persze nem nyugdíjaséletét él, mivel minden nap 5.30-kor kel, hogy elvégezze napi edzésadagját.

Ha nem egyedül fut, általában jóval fiatalabb férfiakkal edz, mert ez az a korosztály, amely képes tartani vele a lépést.

Sok más sportágat kipróbált, télen síel, nyáron pedig golfozik, de a futás azért telitalálat neki, mert nem kell hozzá különösebb eszköz, és partner sem. Csak a hideget gyűlöli, ezért az ohiói asszony a nyarakat Floridában tölti, ott edz.
Első maratoniját 1984-ben, 36 esztendősen teljesítette, második próbálkozásra pedig már a profi sportolókat idéző 3:16-os idővel jelezte, vele bizony számolni kell. A mostani chicagói verseny a 116. maratonija volt, célja, hogy korosztályában a híres nagy maratonikat mind megnyerje.

 

Az ohioi Jeannie Rice korosztályában az első helyen végzett

 

Heti edzésadagja több mint 100 kilométer, s azt mondja, nála 50 év körül megállt az idő, egyáltalán nem érzi, hogy 70 esztendős.

Eddig futott többek között a kínai nagy falon rendezett versenyen, Új-Zélandon, Prágában, Párizsban, Madridban, Londonban, Dublinban és Izlandon. Célját nem lesz nehéz megvalósítania, mivel Chicagóban az utána beérkező korosztályos riválisára 42 percet vert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik