csupasport bannerhátsófüves banner

6 távra nevezhetnek a Deák-túra résztvevői

Rác BenedekRác Benedek
2018.10.23. 18:10
null
A söjtöri Deák Napok részeként immár 25. alkalommal kerül sor a Deák teljesítménytúrára, amely a „haza bölcsének” szülőházától indul, s oda is érkezik vissza.

20, 30, 40, 55, 70.

Ezen távok közül lehet választani a hétvégi, immár 25. alkalommal sorra kerülő Deák teljesítménytúrán, amelyet Deák Ferenc, a „haza bölcse” emlékére rendeznek, s éppen ezért az egyik legnagyobb magyar államférfi szülőhelye, Söjtör jelenti a rajtot és a célt.

„1992-93 körül indult be a természetjáró-élet Söjtörön, amikor egy új tanár érkezett az általános iskolába, ő vitte túrázni a gyerekeket, s akkor találtuk ki, hogy rendezhetnénk teljesítménytúrát. Az elsőre 1994 októberében került sor, és azóta októberben, mert abban a hónapban, 17-én született Deák Ferenc – mondta Toplak József, aki a hatodik évtől kezdve a főrendezője a túrának. – Budapesten élek, így nem mindig könnyű a szervezés, de a község aktuális vezetése is mindig támogatott engem és a rendezvényt is. Nagyjából 200 körüli résztvevői létszám szokott lenni a hat távon, a rövidebb távok azok, amelyeknél jobban befolyásolja az időjárás a létszámot, hiszen inkább azokon indulnak a kevésbé gyakorlott túrázók.”

A főszervező elmondta, a mindegyik táv útvonalán szereplő helyek közül a Vas-völgy, a pusztaszentlászlói horgásztó és a környéke az egyik legszebb szakasz, míg a 70 kilométeres túrából a Börzönczei-hegyet, az oltárci vadászházat és a Bocskára vezető, összefüggő erdős részt lehet kiemelni.

A Deák teljesítménytúra nevezési díja távtól függően 1200, 1400 vagy 1600 forint, a 20 km szintideje 6 óra, míg a 70 kilométeré 17. A célban minden résztvevőt hideg és meleg étellel, itallal várnak, a túrát teljesítők kitűzőt és emléklapot kapnak, de útközben is van ellátás a túrázók számára.

A túrának egyfajta kulturális küldetése is van, a célba érkezést követően megtekinthető Deák Ferenc 2003-ban felújított szülőháza, továbbá a megméretés része a hagyományos söjtöri Deák Napok programsorozatnak.

„A teljes távot egybefüggően eddig ötször teljesítettem, de magát az útvonalat minden évben végigjárom két részletben, idén is így lesz, csütörtökön és pénteken megtesszük az utat, és a hiányosabb jelzésű szakaszokon szalagozással segítjük a résztvevőket. S mivel az idei a jubileumi, 25. Deák teljesítménytúra, ezért a megszokott ellátás mellett meglepetéssel és készülünk a túrázóknak” – tette hozzá Toplak József.

A túra egyébként része a Zala megyei teljesítménytúrának és a Dunántúl-kupának is, a helyi általános iskola tornatermében pedig szállást is biztosítanak a saját felszereléssel rendelkező túrázóknak.

Legfrissebb hírek

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Otthon elkészíthető energiaszelet túrázáshoz

Csupasport
2026.08.30. 11:24

Mit javasolt fogyasztani túrázás alatt, és mi az inkább kerülendő?

Csupasport
2026.08.19. 14:00

Négy családi tanösvény, amelyen garantált a szórakozás

Csupasport
2026.08.10. 21:57

Otthon is könnyen elvégezhető edzésfeladatok túrázáshoz

Csupasport
2026.08.07. 22:36

Miben segít és miben hátráltat: a túrabotról pró és kontra

Csupasport
2026.08.05. 21:42

Mire figyeljen, aki magashegyi túrára indulna?

Csupasport
2026.07.10. 16:03

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
2026.07.03. 20:02