Különös triatlon Bécsben

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2018.09.04. 13:03
Aki nagy kínszenvedéssel járó megméretésen tenné próbára erejét, ne az osztrák fővárosba utazzon, mert szeptember 9-én, vasárnap a lazításon és a lelki békén lesz a hangsúly.

Rendhagyó triatlonprogramra csábít az osztrák főváros, Bécs szeptember 9-én, vasárnap. Szándékosan nem triatlonversenyt írtunk, elvégre a Wanderlust 108 elnevezésű eseményt még csak véletlenül sem nevezhetjük izzasztó erőpróbának – triatlonnak pedig csakis némi jóindulattal… A Duna-szigeten esedékes rendezvényen nem az úszás és a kerékpározás kerül középpontba, hanem a futás és a szellemi, lelki felfrissülés.

 

Szellemi felfrissülés a természetben

 

A program

 


  • Futás: öt kilométert kell teljesíteniük a jelentkezőknek – nem muszáj viszont rohanni, mert nem az időeredmény a fontos, hanem hogy mindenki jó érzésekkel tudja le a távot.


 

  • Jóga: szőnyegen folytatódik a közösségi élmény, lelkes és magukkal ragadó moderátorok irányításával kezdődhet a jóga, s felébresztik bennünk a testi erőket.


 

  • Meditáció: neves tanítók segítenek abban, hogy testünket ellazítsuk, és szellemünket átengedjük a nyugalomnak – cél a lelki béke, a megnyugvás keresése.


 
Fontos kiemelni, hogy nem a megméretés, az egymással és önmagunkkal való versengés a lényeg, hanem a kikapcsolódás. Akinek ereje és kedve is van, kitombolhatja magát, a szervezők ugyanis a „triatlon” teljesítése után rengeteg lehetőséget biztosítanak a testmozgásra, a nagyszínpadon pedig lemezlovas diktálja a tempót.

 

A jóga valódi közösségi élményt nyújt

 

Kezdőket, valamint haladókat egyaránt várnak. Az esemény házigazdái abban bíznak, jóga és fitnesz terén új élményekkel gazdagíthatják a résztvevőket, mi több, életmódváltásra serkenthetik őket.

 

A reggel fél nyolctól délután fél négyig tartó rendezvényre 45 és 80 euróért válthatnak belépőt, a drágább jegy korlátozott számban elérhető, és a részvételen túl számos ajándékkal kecsegtet. Gyermekeknek 13 év alatt ingyenes a belépés.

 

Ki korán kel…

A bécsi Wanderlust 108 részletes menetrendje:

7.30–9.00: regisztráció

9.00–10.30: öt kilométeres futás vagy gyaloglás

11.00–12.30: jóga

13.00–15.00: meditáció

15.00–15.30: kikapcsolódás vagy egyéb


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik