Könnyű tekerés izzadós küzdelem helyett

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2018.09.07. 08:06
Itthon is egyre népszerűbbek az elektromos rásegítéssel működő kerékpárok, honlapunk pedig tesztelhetett is egyet. Már jöhet a Diós-árok!

Hogy miről lehet megismerni a pedelec bringát használókat?

Nem mennek gyorsabban, mint 25 km/óra.

A magyarázat pedig rendkívül egyszerű: eddig a sebességig tart az elektromos rásegítés, utána már saját zsíron kell tovább hajtani, ami jóval nagyobb erőkifejtést igényel. Addig viszont hatalmas királyság van, egyrészt a tempót, másrészt az emelkedőket illetően.

Utóbbival kapcsolatban csak annyit, hogy amíg a hagyományos bringámmal – életem egyik legjobb formájában – a Diós-ároknak a feléig sem jutottam fel, addig az elektromos bringával, ha nehezen is, de felküzdöttem magam az utca tetejéig.

Az Apache Wakan City kerékpárt az Annyira Más Bringabolttól kaptuk meg tesztelésre, s már amikor felvetődött a próba lehetősége, tudtam, hogy nekivágok a lehetetlennek, illetve kipróbálom a Svábhegy–Jánoshegy–Normafa–Béla király út körön is, ahol szintén van egy-két kellemetlen emelkedő.

Persze szögezzük le gyorsan, hogy nem feltétlenül ez az általános felhasználási területe a pedelec kerékpároknak, sokkal inkább segítenek abban, hogy, mondjuk, a munkába járás könnyed tekerés és ne izzadságos küzdelem legyen, vagy éppen a hétvégi családi bringatúrákon ad egy kis pluszerőt – miközben én mostanság (is) inkább sportolási céllal tekerek.


Hatásszünet


Kellett egy kis idő, amíg megszoktuk, hogy az elektromos rásegítés késésben van a tekeréshez képest, hiszen előbb a rendszer érzékeli a pedálfordulatot, s utána küldi a segítségünkre a pluszerőt. Így viszont arra kell figyelni, hogy indulásról a második-harmadik tekerés tájékán erőteljesen meglódul a kerékpár, míg lassításnál némiképp tovább tart az erő, mint amíg tekerünk. Nem vészes, és talán egy másodperc sincs, de odafigyelést igényel, nehogy túl nagy lendülettel haladjunk még akkor is, amikor már nem akarunk.


Az általunk kipróbált kerékpár a pedálfordulat alapján segít a hajtásban – a pedelecek másik, kifinomultabb fajtája a nyomatékot figyeli, és az alapján adja a rásegítést –, így az első tanulság, hogy figyelni kell rá, lehetőleg kisebb áttétellel, sok fordulattal tekerjünk, mivel így kapunk több segítséget. A rásegítés mértéke egy ötfokozatú skálán szabályozható, és már egyes (esetleg ha még lazábbak vagyunk, akkor kettes) szinten is játszi könnyedséggel lehet 24.9 km/órával tekerni a sík terepen.

És bizony a kisebb emelkedők sem jelentenek akadályt. Természetesen ne az Alpe d’Huezre, de még csak ne is a bükkszentkereszti emelkedőre gondoljanak – a felüljárók, a kisebb budai hegyek viszont alig okoznak gondot. Már hármas rásegítéssel is szinte úgy tekerhetünk fel, mintha csak síkon lennénk.

Arról se feledkezzünk meg, hogy minél többet használjuk az akkumulátort, annál gyorsabban merül. A kerékpárhoz tartozó 486 Wh-s aksihoz (ez jónak számít a mai „mezőnyben”) mintegy 90 kilométeres hatótáv tartozik, de ez inkább egyes-kettes fokozat esetén igaz. Ha feljebb tekerjük a rásegítést, villámgyorsan merülhet az akkumulátor. Jó példa rá, hogy amíg a Svábhegy–Jánoshegy útvonalon egyes-kettes fokozattal mentem, addig simán kiadta volna a 90 kilométert, amikor viszont feljebb nyomtan a pluszerőt, rögtön csökkenni kezdett a kapacitás, sőt egy hosszabb hegyen, négyes-ötös rásegítéssel alaposan megcsappanhat a rendelkezésre álló erő.


Kell egy konnektor


Könnyebb az életünk, ha olyan helyen tudjuk tárolni a kerékpárt, ahol tölteni is lehet. Ellenkező esetben ugyanis minden alkalommal ki kell venni az akkumulátort a helyéről, amihez előbb az ülést fel kell húzni, kinyitni a zárat, majd kiemelni az aksit, aztán visszatenni az ülést a megfelelő magasságra, ami minden alkalommal kicsit kényelmetlen.


A már említett Svábhegy és környéke térségben egy 12 kilométeres kört szoktam tenni, ebben van egy rövid, de nagyon meredek rész, két kisebb, kb. fél kilométeres emelkedő és egy három és fél kilométeres, szinte végig emelkedő szakasz, amely a Libegő végállomásánál ér véget. Nos, amíg hagyományos bringával ezen az úton – két körön, 369 méter emelkedés mellett – 18.7 km/óra a rekordátlag, addig a pedelec kerékpárral 21.4 km/óra volt a sebesség, és nem is fáradtam el annyira. A legnehezebb részeken 4-8 km/órával haladtam, míg az út eleji meredeket 13.4 km/óra helyett 16.2-vel teljesítettem – szóval tényleg sokat segített a bringa.
A segítséggel azonban nemcsak az akkumulátor beosztása miatt kell csínján bánni, ugyanis amikor magas fokú támogatással haladunk, és abbahagyjuk a tekerést, „visszarúg” a bringa, és kifejezetten nehéz továbbmenni vele – olyasmi, mint az autókon egy motorfék.

Továbbá azzal is érdemes számolni, hogy ezeknek a bringáknak jelentős a súlya. Amíg a sajátom 14 kiló, ez 24, s amikor, mondjuk, a házban található tárolóból kellett felvinni a lépcsőkön, bizony kifejezetten súlyosnak bizonyult; időnként a hátam közepére se kívántam, a cipelésnél is jól jött volna a rásegítés. No meg azt is rögzíteni kell magunkban, hogy ne felejtsük el a töltést, tehát ha hazaértünk, dugjuk konnektorra az akkumulátort, nehogy reggel vagy esetleg másnap délután fáradtan hazatekerve szembesüljünk vele, hogy elfogyott a kraft az aksiból.

Mindent egybevetve, nem én vagyok a pedelec kerékpár tökéletes célközönsége, de készséggel elismerem, hogy például egy családi balatoni bringatúrán hatalmas segítség lehet, s bizony néhány pillanatig még a biciklivel munkába járáson is elgondolkoztam – a Diós-árok már úgysem állíthat meg.

(A kipróbált kerékpárt az Annyira Más Bringabolt biztosította számunkra)

 


Drága mulatság


 

Az általunk próbált középmotoros Apache Wakan City kerékpár nagyjából a belépőszintet jelenti a pedeleces világba, és azért egy-egy ilyen bringáért jelentős összeget kell leszurkolni. A mi bringánk most 389.900 forintért kapható (két-háromszorosa egy belépőszintű, felszerelt trekking bringának), de könnyedén belefuthatunk 6-800 ezres vagy akár egymilliós árkategóriába is.

A magasabb összegért vázba épített akkumulátort, nyomatékérzékelős rásegítést, esetleg még nagyobb hatótávot kapunk, viszont mivel jelentős összegről van szó, érdemes alaposan megfontolni a vásárlást. Próbáljunk ki több darabot, legyünk tisztában vele, hogy mire és mennyit használjuk, s utána döntsünk csak – itt nem lehetünk impulzív vásárlók. Ami viszont jó hír, hogy az akkumulátorok élettartama jelentős, szóval egy-egy bringát hosszú évekig használhatunk anélkül, hogy a hatótáv (nagyobb mértékben) csökkenne.


 

 

 

Tetszett

– Könnyed, laza tekerés, kevesebb erőkifejtés

– Segítség az emelkedőkön

– Megfelelő odafigyeléssel viszonylag sokat bíró akkumulátor

 

Nem tetszett

– A kerékpár nagy súlya

– Az akkumulátor kivételekor az ülést is ki kell emelni

– Ha nagyobb rásegítésnél hagyjuk abba a tekerést, motorfékszerűen visszarúg a pedál

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik