Varga Csaba még a Kancsendzöngán

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2018.05.16. 11:33
A térségben kialakult vihar nemcsak Klein Dávid Sisapangma-expedícióját érinti, hanem a nagyváradi hegymászó csúcstámadását is, aki egyelőre a négyes táborban vár a kedvező időjárási ablakra.

Klein Dávid sikertelen Sisapangma csúcstámadása mellett másik magyar hegymászó is a Himalájában próbálkozik, csak éppen a Kancsendzöngán. Varga Csaba ugyancsak pótlólagos oxigén használata nélkül próbál feljutni a 8586 méter magas csúcsra, sőt a Kalifa Himalája Expedíció 2018 – Kancsendzönga a csúcsmászás utolsó állomásához érkezett. A nagyváradi sportember már 7550 méternél tart, jelenleg a négyes táborban készül a csúcsmászás utolsó, legnehezebb ezer méterére.

Varga Csaba 7550 méteren várja a megfelelő időt a csúcstámadásra

Klein Dávidot egy vihar akadályozta meg a Sisapangmán a sikeres mászásban, a térségben uralkodó ciklon azonban a Kancsendzöngát sem kerüli el, de Varga Csaba úgy határozott, annak ellenére folytatja a csúcsmászást, hogy vajmi kevés az esély a feljutásra.

„Nagyon sok a hó, de ameddig tudok, ameddig lehet, elmegyek, akár a végsőkig. Még nem tudom, hogy ez a csúcsot jelenti vagy nem, ez kizárólag az időjárástól függ. Biztonságosan, de mindent megteszek, hogy minél magasabbra jussak.”

A Kancsendzönga – a Mount Everest és a K2 után – a világ harmadik legmagasabb hegye, amelynek csúcsán 2014 óta nem állt senki. Varga Csaba az 5500 méteren lévő alaptáborban korábban már elhelyezte a 2013-ban eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére készített táblát, majd az elmúlt tíz napban több akklimatizációs kört is teljesített, többször is 7000 méter felett éjszakázott, a szörnyű időjárási körülmények azonban az ő mászását is befolyásolhatják.
A nyolcezresek között a Kancsendzöngán a leghosszabb a csúcsmászási szakasz, s mivel szűk az úgynevezett időjárási ablak, a hegyen lévő legtöbb hegymászó ugyanabban az időpontban indul a csúcs felé.

Egyébiránt az emléktábla elhelyezésén kívül Varga Csaba célja, hogy a csúcsmászás során koszorút helyezzen el azon a helyen, ahol Erőss Zsolt és Kiss Péter 2013-ban vélhetően eltűntek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik