Birkózás: rekordkísérlet a lezárt Szabadság hídon

MTI MTIMTI MTI
2018.07.26. 17:27
null
A Szabadság hidat még az első augusztusi hétvégén is elzárják a járműforgalom elől (Fotó: MTI)
Címkék
Érdekes és látványos rekordkísérletre készülnek a birkózók szombat délután, amikor a lezárt Szabadság hídon több mint 200-an fognak egyszerre lemenni hídba.

 

„A hidalás lényege, hogy ne verjenek tussal, vagyis hogy ne kerülj két vállra. Ha nem hidalsz jól, akkor a hátadon fekszel, és az a birkózásban nem előnyös” – mondta az MTI-nek Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes korábbi kötöttfogású birkózó, aki a 15 órakor kezdődő, „Lehidaltok tőlünk!” elnevezésű esemény egyik házigazdája lesz.

A rendezvény elsődleges célja az októberi budapesti birkózó-világbajnokság népszerűsítése lesz, ennek érdekében nemcsak hidalókat láthatnak majd a kilátogatók, hanem birkózóbemutatókat is. Egyúttal találkozhatnak a vb-n szereplő válogatott legjobbjaival, mivel többek között Lőrincz Tamás, Lőrincz Viktor, Kiss Balázs, Bácsi Péter, Szabó László, Szilvássy Erik, Lám Bálint, Ligeti Dániel és Veréb István is ott lesz az eseményen.

„Biztos vagyok benne, hogy a hangulatra nem lesz panasz, mert a birkózók száma és a vidámság foka egyenesen arányos. Ahol sok birkózó van, ott mindig jó a hangulat” – jegyezte meg Bárdosi Sándor.

A rendezvényen Champlion, a birkózó oroszlán, a vb kabalafigurája is részt vesz.

A hivatalos Facebook-eseményhez ITT lehet csatlakozni!

Legfrissebb hírek

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
2026.11.05. 16:55

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
2026.11.05. 07:16

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
2026.11.04. 09:24

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
2026.11.02. 13:47

Bacsa Péter lett a Nemzetközi Birkózószövetség szakmai bizottságának új elnöke

Birkózás
2026.11.01. 19:11

Az amerikaiak az utolsó napon még két aranyat behúztak a birkózó-vb-n

Birkózás
2026.11.01. 16:18

Bajcajev most sem bírt az azerivel, ötödik helyen zárt a vb-n

Birkózás
2026.10.31. 14:45

Kuramagomedov most sem kímélte az idegrendszerünket, kikapott az iránitól

Birkózás
2026.10.31. 09:08