Mijaín López volt a licences edzőképzés sztárvendége

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2024.11.30. 16:40
Tomka Tivadar (balról) kérdezett, Molnár Szabolcs tolmácsolta Mijaín López szavait Csepelen (jobbra) (Fotó: Róth Tamás/MBSZ)
A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ), a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) és a nevelőműhely által működtetett Birkózó Módszertani Központ (BMK) közös szervezésében megrendezték az idei év harmadik licences edzőképzését, amelyen Mijaín López, az ötszörös olimpiai bajnok kubai óriás volt a sztárvendég.

Mint ismert, Mijaín López Párizsban történelmet írt azzal, hogy ő lett az első sportoló a világon, aki ugyanabban a versenyszámban öt egymást követő olimpián diadalmaskodott. A kötöttfogású nehézsúlyú klasszis szerdán az MBSZ meghívására érkezett Magyarországra, aminek keretein belül számos izgalmas, érdekes programon vett részt. Így jött a szombati licences edzőképzésre is, amelynek a KIMBA csepeli nagycsarnoka adott otthont.

Megadták a módját a fogadásának, az olimpiai bajnoki címeiből kisfilmet készítettek, annak végeztével a több mint százfős közönség felállt, s hatalmas vastapssal fogadta a belépő a legendát, „Herradura óriását”. Lópezzel bő fél órát beszélgettek a színpadon, mesélt a gyerekkoráról, a kezdetekről, karrierje beindulásáról, nehézségeiről és örömeiről, természetesen mindenki nagy kíváncsisággal figyelt a szavaira. Az program végén jó kedvvel, kedvesen adta az autogramokat, s jónéhány közös fotó is készült vele.

Az esemény délelőtt kezdődött, López 15 órakor mutatkozott be, ám a közönség addig sem unatkozott, sőt, kifejezetten érdekes témákat boncolgattak az edzőképzésen. A programot az MBSZ elnöke, a KIMBA alapítója, Németh Szilárd nyitotta meg, majd Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára tartott előadást „Út Los Angelesig” címmel. 

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a párizsi olimpiát és a magyarok teljesítményét értékelte, míg Carlos Ray, a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) főtitkára azt boncolgatta, milyen utat járt be a sportág 2013-as „válsága” óta. 

Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke, a KIMBA operatív igazgatója statisztikai tényekre és adatokra támaszkodva beszélt a magyar birkózás múltjáról és jelenéről. 

Érdekes kerekasztal-beszélgetés következett, mégpedig a sportági akadémiákról: a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) ügyvezetője, Mocsai Tamás, a Labdarúgó Módszertani Központ igazgatója, Liszkai Dezső, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia (KKNKKA) szakmai igazgatója, Bethlenfalvi István, valamint a KIMBA szakmai igazgatója, Lőrincz Tamás ismertette a tapasztalatait, gondolatait. 

Sáfár Sándor, a Nemzeti Sportügynökség Kiemelt Sportakadémiák és Sportszervezetek igazgatója a sportakadémiai rendszerről átfogóan beszélt, külön előadásban. 

Harsányi Gergely, a Mentors & Partners Group képviselője annak részleteiben merült el, miként lehet célorientált, tudatos mentális fejlesztést végezni az utánpótlásban, Topál József viselkedéskutató a sportteljesítmény és a gondolkodás kapcsolatáról beszélt, Németh Endre, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Küzdősport Tanszékének vezetője oktatási és életpályamodelleket mutatott be, míg Kovács László crossfit Európa-bajnok a kondicionális képességfejlesztés rejtelmeibe vezette be a jelenlevőket.

Mijaín López érkezése méltó lezárása volt tehát az eseménynek.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok birkózó

Birkózás
2026.05.01. 08:25

Szőke Alex: Még egy lapáttal rá kell tenni, tovább nyomni!

Birkózás
2026.04.29. 08:07

Birkózás: Bácsi Péter szerint nem hangzik rosszul az eredménysorunk

Birkózás
2026.04.28. 09:15

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
2026.04.26. 19:40

Muszukajev Iszmail iskolabirkózást bemutatva Eb-bronzérmes Tiranában

Birkózás
2026.04.25. 19:14

Bajcajev Vlagyiszlav Európa-bajnoki döntőbe jutott!

Birkózás
2026.04.25. 17:56

Végh Eb-bronzmeccses, Bajcajev és Kuramagomedov elődöntős

Birkózás
2026.04.25. 13:01

Három másodpercen múlt Pók győzelme a világ- és Európa-bajnok ellen, Eb-ötödik lett Tiranában

Birkózás
2026.04.24. 20:38
Ezek is érdekelhetik