Női BL: Alphonso Davies párja történelmet írt triplájával

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 23:06
null
Jordyn Huitema volt az első (de már nem az egyetlen) hölgy, aki triplázott a Bajnokok Ligája csoportkörében (Fotó: Getty Images)
A Wolfsburg, a Paris Saint-Germain és a Real Madrid is ötgólos győzelmet aratott a női labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában, míg a legutóbbi idényben döntős Chelsea 2–1-re megverte idegenben a Juventust a játéknap rangadóján.

A-CSOPORT. Két héttel a Juventus és a Chelsea férficsapatának találkozója után – amelyet Federico Chiesa döntött el az olaszok javára – a két klub női alakulata is megmérkőzött egymással a Bajnokok Ligájában, a torinói Allianz Stadionban, ahol majd a hölgyek elitsorozatának döntőjére is sor kerül 2022 májusában. Az angol bajnoki címvédő londoni alakulat a papírformát érvényesítve 2–1-re nyert a Serie A-ban 30 meccses(!) győzelmi szériában lévő Juve ellen, így két fordulót követően a hozzá hasonlóan négypontos Wolfsburggal karöltve a csoport élén áll.

B-CSOPORT. A Bayern Münchenben futballozó Alphonso Davies kanadai barátnője, a PSG-t erősítő 20 esztendős Jordyn Huitema örökre beírta magát a női futball történelemkönyvébe azzal, hogy a BL csoportkörének első játékosa lett, aki mesterhármast ért el – három gólját ráadásul alig több mint negyedóra leforgása alatt szerezte a Harkiv ellen 5–0-ra megnyert mérkőzésen. Körülbelül két órával később megismételte az ő teljesítményét a Real Madrid dán támadója, Caroline Möller, aki a Breidablik ellen triplázott, ugyancsak egy félidő alatt. A csoportkört két győzelemmel kezdő francia és spanyol sztárcsapat négy hét múlva, a következő fordulóban egymással játszik.


Huitema góljai

Alphonso Davies és Jordyn Huitema négy éve alkot egy párt


NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
Wolfsburg (német)–Servette (svájci) 5–0
(Huth 18., Wassmuth 26., 43., Janssen 51., Smits 68.)
Juventus (olasz)–Chelsea (angol) 1–2 (Bonansea 37., ill. Cuthbert 31., Harder 69.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Wolfsburg 2 1 1 8–3 +5 4
2. Chelsea 2 1 1 5–4 +1 4
3. Juventus 2 1 1 4–2 +2 3
4. Servette 2 2 0–8 –8 0

B-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–Breidablik (izlandi) 5–0
(Möller 6., 20., 43., Olga Carmona 48., L. Navarro 89.)
PSG (francia)–Harkiv (ukrán) 5–0 (Huitema 25., 32., 42., Dudek 59., Khelifi 88.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. PSG 2 2 7–0 +7 6
2. Real Madrid 2 2 6–0 +6 6
3. Harkiv 2 2 0–6 –6 0
4. Breidablik 2 2 0–7 –7 0

A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
C-CSOPORT
18.45:
HB Köge (dán)–FC Barcelona (spanyol)
21.00: Arsenal (angol)–Hoffenheim (német)

D-CSOPORT
18.45:
Bayern München (német)–BK Häcken (svéd)
21.00: Olympique Lyon (francia)–Benfica (portugál)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik