FTC: „Tudtuk, hogy győztes mentalitással állnak fel” – Csercseszov

Vágólapra másolva!
2023.07.11. 23:11
null
Csercseszovék azt kapták a feröeri ellenféltől, amire számítottak (Fotó: Kovács Péter)
Mint beszámoltunk róla, gól nélküli döntetlent játszott a feröeri KÍ vendégeként a Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójának első meccsén a Ferencvárosi TC. A mérkőzést a zöld-fehérek vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov és norvég kollégája, Magne Hoseth értékelt.

A feröeri szurkolók úgy ünnepeltek a lefújást követően, mintha legyőzték volna a Ferencvárost. A drukkerek a lefújást követően helyükön felállva tapsoltak, énekeltek, és kisebb népünnepélyt varázsolva köszönték meg a lelkes futballistáknak a helytállást, és hogy a Bajnokok Ligája-selejtezőinek első körében 0–0-s döntetlent értek el a jóval esélyesebb Ferencváros ellen.

A feröeriek tehát betartották ígéretüket, alaposan megnehezítették a magyar csapat dolgát, és ne feledjük, a Klaskvík bajnokságában tizenhatból tizenhat mérkőzést nyert meg, korábban pedig a norvég bajnok Bodö, valamint a szlovák Slovan Bratislava is kikapott a feröeri miniarénában. A Ferencváros ellenben nem kapott gólt. Sztanyiszlav Csercseszov pontosan ilyen kilencven percre számított.

„Tisztában voltunk vele, hogy kőkemény mérkőzés vár ránk, ellenfelünk nem véletlenül lett bajnok, és idén is tizenhatból tizenhat bajnokiját nyerte meg – mondta a Ferencváros vezetőedzője. – A Klaksvíkot egyáltalán nem szabad lebecsülni, győztes mentalitás jellemzi, de felvettük a harcot. Szerettünk volna előnnyel hazautazni, de ez ezúttal nem jött össze... A budapesti visszavágó teljesen más lesz, új mérkőzés kezdődik, ki kell harcoljuk a továbbjutást!”

A KÍ Klaskvík vezetőedzője, Magne Hoseth kettős érzésekkel foglalt helyet a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. A 42 esztendős tréner lapunk számára elmondta, nem lehet csalódott a nulla nulla miatt, ha egy olyan ellenfél ellen értik el, mint amilyen a Ferencváros.

„Különös érzések vannak bennem. A Ferencváros remek csapat, amely néhány hónapja még az Európa-liga nyolcaddöntőjében állt helyt, így nem lehetek csalódott az eredmény miatt. Sőt, büszke vagyok a játékosaimra, hiszen próbáltuk megnyerni a mérkőzést. De el kell ismerni, a magyar bajnokot gyors játékosok alkotják, csupa minőségi futballista. Akár győzhettünk is volna, a hangulat is remek volt a stadionunkban, a mostani eredmény sok energiát ad számunkra.”

A norvég vezetőedző kérdésünkre bevallotta, hisz a csodában, és abban, hogy a budapesti visszavágón akár ki is üthetik a Ferencvárost.

„Ha nem alakítottunk volna ki lehetőségeket, helyzeteket, aligha lennék ennyire bizakodóak. De úgy gondolom, igenis van esélyünk a visszavágón.”

BARÁTH PÉTER: NEM VOLT EGYSZERŰ

„Egyáltalán nem volt egyszerű. Nagyon szervezetten védekező csapat ellen játszottunk, amelynek játékosai közel voltak egymáshoz, szűken a kapujuk előtt védekeztek, nehéz volt megbontani őket, kontratámadásokra építettek. Mi próbáltunk beadásokkal helyzeteket kialakítani, volt egy-egy lehetőségünk, amiket gólra tudtunk volna váltani, de meg kell jegyezni, hogy a rögzített szituációk nekik kimondottan kemények voltak. Mindig ott volt a társuk, hogy kisegítse az előzőt. Nagyon magasak, erősek voltak, de otthon az lesz a cél, hogy győzzünk” – mondta Baráth Péter az M4 Sportnak.

A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

KÍ (feröeri)–FERENCVÁROS 0–0
Klaksvík,Djúpumyru Stadion. Vezette:Juri Frischer (Veiko Mötsnik, Sander Saga – észtek)
KÍ:
Johansson – B. Petersen, Vatnsdal, Forren – R. Joensen, Andreasen, D. Pavlovics (Danielsen, 55.), Da Silva – Ar. Frederiksberg, Kassi (Gussias, 88.), Kronberg (Mikkelsen, 78.).Vezetőedző:Magne Hoseth
FTC:Dibusz – Botka, S. Mmaee, Cissé, Civic – Baráth, Esiti (Sigér D., 73.) – Marquinhos (Owusu, 66.), Zachariassen (Mackrekis, 90+2.), A. Traoré (Lisztes K., 66.) – Varga B.Vezetőedző:Sztanyiszlav Csercseszov

A MÉRKŐZÉS ONLIVE, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSA ITT ÉRHETŐ EL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik